Ugrás a tartalomra

A vajdasági gyerekeknek szervezett kirándulás-sorozatának zárórendezvényét tartotta az MNT

2017.11.17
17:56
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
A kirándulásokról 200 egyéni képzőművészeti alkotást és 30 leporellót készítettek a gyerekek, megörökítve ezzel élményeiket.

Az idén második alkalommal vehettek részt a vajdasági gyerekek a Magyar Nemzeti Tanács által szervezett kirándulás-sorozaton. Csaknem 1700 diák és 140 tanító utazhatott Szabadkára, Palicsra, Újvidékre, Zomborba és Doroszlóra. A kirándulás-sorozat zárórendezvényén, az ünnepi műsor keretében díjakat osztottak ki a legjobbnak értékelt alkotások készítőinek a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában.

A kirándulás-sorozat zárórendezvényén 250 harmadikos kisdiák gyűlt össze. Izgatottan érkeztek az eseményre. Kozma Ábel, diák: „Harmadik helyezett lettem, és a városházát rajzoltam le.”

Az iskolákban közösen készítették el a leporellókat. Asztalos Viktor, diák: „Mi lerajzoltuk azt, amit láttunk. Voltak emlékművek, én egy fát is rajzoltam, Nati pedig hozzá a leveleket, és feliratok is voltak.”

Nagy megtiszteltetés, hogy a Majsai Úti Általános Iskola adhatott otthont a rendezvénynek - nyilatkozta Bognár Beáta, az iskola igazgatója. „Rengeteg gyereket, tanítót, pedagógust vonz ez a rendezvény ide, ebbe az iskolába. Nagyon nagy öröm számunkra ennyi boldog gyereket itt látni az iskolában.”

A legnagyobb ajándék mindenki számára a közös szórakozás volt, emelte ki Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja. Reményét fejezte ki, hogy a jövő évben is hasonló programmal kedveskedhetnek a vajdasági magyar kisiskolásoknak. „A pályázatunkra meghirdetett leporellóknak és beérkezett egyéni rajzoknak a kiállítását nyitottuk meg, amelyet egybekötöttünk egy kis koncerttel, és egy ünnepi műsorral. Azt hiszem, hogy a palicsi Miroslav Antić Általános Iskola harmadik osztálya megérdemelten nyerte meg iskolájának az okostáblát. Az egyéni díjazottak pedig egy kis ajándékkal tértek haza.”

A kiállításon a diákok és a tanárok mellett jelen voltak a program szervezői, valamint a Magyar Nemzeti Tanács tagjai. A jó hangulatról pedig a Juhász zenekar gondoskodott.

MNT
kirándulás-sorozat
kiállítás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.