Ugrás a tartalomra

A vajdasági magyar média képviselőivel találkozott Kövér László

2021.07.06
20:12
2021.07.06
22:06
Forrás
Pannon RTV
A magyar Országgyűlés elnöke médiaházunk vendége volt.

A szabadkai Magyar Médiaházba is ellátogatott mai programja során Kövér László. A magyar Országgyűlés elnökét a Pannon Televízió, a Magyar Szó napilap és a Hét Nap hetilap munkatársai fogadták. Nagyon örülünk, hogy erre a látogatásra sor került, amire a Hét Nap szerkesztősége is meghívást kapott - emelte ki Tóth Lívia, a hetilap főszerkesztője. „Bemutathattuk a lapunkat, amely az idén ünnepli 75. születésnapját és ez nagyon fontos számunkra, a szerkesztőség számára. Nagyon jelentős évfordulónak tartjuk és örülünk, hogy erről tájékoztathatjuk az anyaországból érkező magas rangú vendégeket, főleg, hogy a Hét Nap is támogatást kap az anyaországtól.”

Végre volt lehetőség személyesen is megköszönni a magyar kormánynak azt a támogatást, amit a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége kapott - hangsúlyozta Kabók Erika, a szabadkai szerkesztőség vezetője. „Egészen 1945-től két évvel ezelőttig a szabadkai szerkesztőségnek nem volt saját szerkesztősége, saját otthona. Albérletben vagy más helyeken húzta meg magát ez a szerkesztőség és két évvel ezelőtt költöztünk be a Médiaházba és a magyar kormány támogatásának köszönhetően cserélhettük le az ötven éves bútorokat, az elavult műszaki eszközeinket és egyebek között ezt volt lehetőségem megköszönni a házelnök úrnak.”

Ez egy visszaigazolás, annak a visszaigazolása, hogy jól végezzük a munkánkat - jegyezte meg Agárdi Gábor, a Pannon Televízió igazgatóhelyettese, Kövér László keddi látogatása kapcsán. „Megköszönjük a magyar kormány hathatós támogatását, mert enélkül ez a közösség nem tudna működni, hiszen itt számos család dolgozik és ez számos életet és karriert jelent, és igazából értük is dolgozunk és a vajdasági közösségért, mert azért vagyunk felelősek, hogy őket tájékoztassuk.”

A Magyar Médiaházban tett látogatás során egy kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen a szerkesztőségek bemutatták a mindennapi munkájukat, továbbá a vajdasági magyar média helyzetéről is szó esett.

Kövér László
média
Hét Nap
Magyar Szó

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.