Ugrás a tartalomra

A vajdasági magyar tehetséges diákokat ünnepelték Szabadkán

2019.03.23
07:42
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
Kiemelkedő vajdasági magyar diákokat, művészeket, sportolókat és tanárokat díjaztak Szabadkán, a VII. Vajdasági Tehetség Gálán. A MNT ötezer dináros támogatással segíti az ifjú tehetségeket.

Az ünnepség az szegedi Bartók gyermekkórus előadásával kezdődött.

A gálán bemutatkoztak Vajdaság legtehetségesebb általános- és középiskolásai illetve egyetemistái. A kishegyesi Gál József a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulója. Az első éves gimnazista számos matematikai versenyen ért el kimagasló eredményt, de a reáltudományok mellett a küzdősportokban is otthonosan mozog. A fiatal tehetség a nemzetközi matematikai versenyeken elért eredményeire a legbüszkébb.

Gál József, diák, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta: „A nemzetközi szerepléseimet emelném ki. Kétszer is kijutottam már a nemzetközi döntőre matematikából több fajta versenyen is például a Curie-n is, illetve karatéból tavaly az országban második lettem a kategóriámban és vajdasági első.”

A VII. Vajdasági Tehetség Gálán Illés Tibor matematikust, a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docensét valamint Görög Noémi és Görög Enikő zongoraművészeket tüntették ki a Tehetségnagykövet címmel.

Illés Tibor, matematikus, a BME tanszékvezető egyetemi docense, Magyarország: „Én azt hiszem, hogy ez nagyon nagy megtiszteltetés és nagy munkára sarkall, de én igazából mindig nagyon maximalista voltam. De nem akarom feljebb emelni a lécet, azt hiszem, hogy ez is elegendő a hallgatóim számára. Leginkább azt szeretem, amikor doktoranduszokkal dolgozhatok, a személyes kapcsolaton keresztül tanítani.

Az idei pályázatra öt kategóriában 70 jelölés érkezett a vajdasági oktatási intézményekből - mondta De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke: „A vajdasági magyar tehetséges diákoknak az ünnepe ez. Azokat a diákokat ünnepeljük, aki tehetségükkel, szorgalmukkal, kitartásukkal és az eddig elért eredményeikkel már kitűntek a kortársaik, barátaik körében és most egyfajta megbecsülés jeléül, itt vannak és díjazzuk őket.”

A díjátadón Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, az MNT személyenként ötezer dinárral járult hozzá a díjazott fiatalok támogatásához. Hajnal Jenő hozzátette, reméli, hogy a jövőben egy egységes tehetségsegítő program részeként segíthetik majd a fiatalokat.

Szabadka
Tehetség Gála
De Negri Ibolya

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.