Ugrás a tartalomra

A vajdasági vallási vezetők ünnepi köszöntője

2019.12.24
18:21
2019.12.24
18:30
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági katolikus, református és evangélikus vallási vezetők arra szólítanak fel minket, hogy támogassuk egymást és az ünnep szóljon a szeretetről, a családról, valamint Jézus Krisztusról.

Pénzes János szabadkai katolikus megyéspüspök üzenetében arról beszélt, hogy Jézus születése békét hoz életünknek. „Ám ez a béke nem érzelgős hangulat, hanem életbevágó döntés Isten mellett, elköteleződés Jézus útja mellett.”
Német László nagybecskereki katolikus megyéspüspök köszöntőjében a betlehemi jászol felállításának történetéről, gyakorlatáról, jelentőségéről és fontosságáról beszélt. „A betlehemi Jézus születése Isten határtalan szeretetének jele és bizonysága. Jézuson keresztül, emberi módon, emberi szavakkal és tettekkel akarta nekünk megmutatni, hogy milyen is ő. Milyen hatalmas az irgalma és szeretete irántunk.”

Halász Béla református püspök Lukács evangéliumának versét idézte köszöntőjében. A püspök fontosnak tartja, hogy tudjunk ünnepelni, boldogságban és békességben, szeretteinkkel és Jézus Krisztussal együtt. „Az igazi ünnep az, amely szívből van. Az igazi ünnep az, amelyben öröm van. Az igazi ünnep az, amiben békesség van. Ezért Isten dicsőségére ünnepeljünk, tudván azt, hogy nem vagyunk egyedül. Sem ezekben az ünnepnapokban, sem a hétköznapokban. Hanem a világ megváltója, a Jézus Krisztus velünk van. Velünk volt és velünk lesz.”

Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes ünnepi beszédében kiemelte elérkezett a csoda. Megérkeztünk a csendhez, a nyugalomhoz. „Ez adja meg nekünk mindazt, ami a karácsonyhoz tartozik. A szeretetet, a békét, a nyugalmat, az egymás elfogadását, az egymás erősítését. Munkálja azt a teremtő Isten szent lelkével, hogy a karácsonyban valóban a karácsonyt ünnepeljük, Jézus Krisztus születését.”
Az egyházi vezetők teljes üzenetét a késő esti híradó után is láthatják a Pannon Televízió műsorán.

egyházi vezetők
karácsonyi köszöntő
üzenet
ünnep

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.