Ugrás a tartalomra

A vajdaságiak is segíthetnek az ukrajnai menekülteknek

2022.03.01
12:59
2022.03.01
13:28
Forrás
Pannon RTV
Vajdaságban is gyűjtenek az ukrajnai menekülteknek, a délvidékiek ugyanis már többször megtapasztalták, hogy mivel jár a háború.

Az akció szervezői úgy döntöttek, hogy nem akarják tovább ölbe tett kézzel nézni az eseményeket és legkésőbb hétfőn felutaznak Szamosszegre, az ukrán határ közelébe segíteni, amiben csak tudnak. Vasárnap estig Óbecsén és Zentán is várják az adományokat, melyeket magukkal visznek a rászorulók számára.

A zentai Slavnić Emese két nagy teli dobozzal járul hozzá a jótékonysági akcióhoz. Tartós élelmiszerrel és tisztálkodási szerekkel próbál segíteni. Főként az anyákat és a gyerekeket helyezi előtérbe, ezért számukra vásárolta az adományok nagy részét.

„Egy anyának szörnyű ezt látni, ezt a sok gyereket, szülőt, hogy nincsenek a családok együtt és úgy éreztem, hogy valahogyan kell, hogy segítsünk. Itt a lehetőség. Nekünk ez egy kis összeg, de nekik ez sokat jelent.”

A zentai és óbecsei gyűjtés civil kezdeményezés. Óbecsén is a hét elején elkezdődött az adománygyűjtés. Pénzadományt nem fogadnak el, ezért főként tartós élelmiszert, ruházati cikkeket és hasonlókat várnak.

László Schultz György, szervező, Óbecse: „Női egészségügyi cikkek, orvosságok, nem vényesek, hanem vitaminok, fájdalomcsillapítók, pelenkát, mert sok a gyerek, ezek olyan menekültek, akik tényleg nők és gyerekek, a férfiakat át sem engedik a határon.”

A tervek szerint egy autóval vitték volna Szamosszegre az adományokat, de annyi jótevő jelentkezett, hogy ezt a tervet már a hét elején elvetették.

Borbély Izabella, szervező, Zenta: „Az átvételkor ezt, aki szeretné névvel, aláírással, lesz egy példányunk nekünk is, amit elkap ő is, ugyanezt a számot, ami az ő elismervényén szerepel, ráírjuk a dobozra, amiben az adományát hozta, ezáltal az adományokat is felsoroljuk és visszakövethető, hogy ki milyen adományt adott, ha valaki nem szeretné, ezt névtelenül is el tudjuk intézni, át tudjuk venni az adományokat.”

A vajdaságiak többsége jól emlékszik a 90-es évekre, a délszláv háborúkra. Talán ezek a múltbéli események is hozzájárultak ahhoz, hogy az itt élők hezitálás nélkül segítséget nyújtsanak az ukrajnai menekülteknek, akik most hasonló cipőben járnak, mint egykor a délvidékiek.

adomány
Ukrajna
háború

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.