Ugrás a tartalomra

A válságstáb további szigorításokra adott javaslatot

2020.11.21
08:40
2020.11.21
11:32
Forrás
Szerbiai RTV
Az élelmiszerboltokat, gyógyszertárakat és benzinkutakat leszámítva minden zárjon be 17 órakor Szerbia-szerte - ezt javasolták a koronavírussal foglalkozó válságstáb egészségügyi szakemberei a szerb kormánynak.

Erről beszélt ma reggel a szerb közmédiában Srđa Janković. A válságstáb tagja hozzátette, reméli, hogy a kormány ma elfogadja a javaslatot, azt is hozzátette, hogy bízik benne, hogy az új szabályok életbe léptetéséhez nem lesz szükség napokra, csupán órákra. A második javaslat az, hogy a tanügyben térjenek át az online oktatásra, ez különösen a középiskolákra vonatkozik. Azt is javasolták továbbá, hogy a maszkviselés minden olyan helyen kötelező legyen, ahol lehetőség van az emberek találkozására, nyílt térben is. A szigorításokra azért van szükség, hogy az egyébként sem jó járványhelyzet ne romoljon tovább az országban. Mint mondta, a válságstáb nem tárgyalt esetleges kijárási tilalom bevezetéséről. 

Dr. Predrag Kon járványügyi szakember a Pink TV-nek nyilatkozva elmondta, ma vagy holnap válhat mindez hivatalossá, amennyiben a szerb kormány elfogadja a javaslatokat. Arról is beszélt, hogy az új szabályozás két hétre szólna, ezt követően felülvizsgálják azokat a járványhelyzet alakulásának fényében.

Szigorúbb intézkedéseket javasol a szerbiai válságstáb egészségügyi csoportja, a javaslatot benyújtották a szerb kormányfőnek - jelentette ki dr. Predrag Kon a szerb közmédia műsorában tegnap. A járványügyi szakember arra számít, hogy a kormány elfogadja a javaslatot, és szombaton ki is hirdeti az új intézkedéseket. Irinej pátriárka temetése kapcsán arra kérte a híveket, hogy szigorúan tartsák be a szabályokat, tartsák a távolságot, vessenek gátat minden olyan lehetőségnek, amely fertőzéshez vezethet. Hangsúlyozta, nagy kockázatot jelent ebben a helyzetben a pravoszláv egyházfő végső útra kísérése, és az egész temetési szertartás.

Predrag Kon a további esetleges intézkedésekről nem kívánt beszélni, annyit mondott csupán, hogy szigorúbbak, mint a most hatályban levők. Szerinte nem igazán fordulhat elő, hogy a kabinet ne fogadja el az új javaslatokat.

A belgrádi járványhelyzetet tekintve figyelmeztetett, naponta 2 ezer új esetet diagnosztizálnak.

Végezetül pedig azt mondta, ha a fiatalokat megnyernénk az ügynek, vagyis hogy teljes mértékben tiszteletben tartsák az intézkedéseket, akkor megnyernénk a küzdelmet bármely fertőzés, így a covid ellen is.

Irinej
pátriárka
temetés
Predrag Kon
intézkedés
szigorítás
korlátozás
javaslat
koronavírus
fertőzés

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.