Ugrás a tartalomra

Van megoldás a civilizációs betegségek elkerülésére

2019.01.18
08:31
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Dr. Kasza Bálint nyugalmazott családorvos előadásából a szabadkai VM4K-ban az érdeklődők megtudhatták, melyek a modern kori betegségek, miért jelentkeznek, és hogyan óvjuk meg egészségünket.

Cukorbetegség, szív- és érrendszeri, daganatos betegségek, depresszió. Többek között ezekről a kórokról, és a megjelenésük okairól hallhattak az érdeklődők Dr. Kasza Bálint beszámolójából.

Sokan rendszeresen eljárnak az orvos ismeretterjesztő előadásaira. Tamási Mária, Szabadka: „A doktor úr előadásaira rendszeresen eljárok, mert mindig van valami tanulság belőle számomra. Sajnos ebben a korban már mindig van valami, nyavalya jelentkezik, és ezért vagyok itt.”

A civilizáció vívmányainak feladata, hogy biztosítsa a jólétünket, kényelmünket. Ám az ember szervezete, az anyagcsere-folyamatai képtelenek voltak erre a nagy ütemű fejlődésre. A mozgáshiány, a rendszertelen és helytelen táplálkozás, a káros szokásaink és a környezeti ártalmak megtették a magukét, és egyebek mellett ezek okozzák a civilizációs megbetegedéseket - derült ki a családorvos előadásából.

Hogyan védhetjük meg a szervezetünket, amely még a kőkorra optimalizálódott, létezik-e megoldás, gyógyír? Dr. Kasza Bálint, nyugalmazott családorvos: „A megoldás az, hogy fizikailag le kell vezetni azt a nagy mennyiségű energiát. Amennyiben nem sikerül levezetni, akkor az az energia bennünk marad, és olyan mértékben károsítja a szerveinket, hogy előbb vagy utóbb komoly megbetegedéseket fog okozni.”

A jövő héten is érdekes előadásra várja vendégeit a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Szabadkán. Január 24-én Sóti Szobonya Emőke és tanítványa, Balázs Piri Soma, a Virtuózok egyik győztese számol be tapasztalatairól és élményeiről az érdeklődőknek.

VM4K
Szabadka
Dr. Kasza Bálint
civilizációs betegségek

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű