Ugrás a tartalomra

Várják az óvodába iratkozókat Zentán

2021.05.06
14:05
2021.05.06
17:04
Forrás
Pannon RTV
Zentán május 21-éig lehet beiratkozni az óvodákba. A szülők ezt az intézmény honlapján, valamint személyesen is megtehetik.

Juhász Attila, Zenta község tanácsának művelődéssel és oktatással megbízott tanácstagja elmondta, az óvodát 179, az általános iskolát 198 tanuló fejezi.

A város négy középiskolájának egyikébe pedig 330 diák iratkozhat majd be, ugyanis ennyi helyet láttak elő.

Juhász Attila, Zenta község tanácsának művelődéssel és oktatással megbízott tanácstagja: „Ebből is látszik, hogy mi nem csak a saját, a községünk területén nyolc osztályt fejezett gyerekekre építünk, hiszen mi mégiscsak egy Tisza-menti oktatási központnak számítunk és készen állunk az újabb generációk befogadására. Ami külön örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem zentai konzultációs bázisa, központja is több diák beiratkozására vállalkozik, itt levelező tagozatra.”

Zenta
óvoda
iratkozás
Juhász Attila

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.