Ugrás a tartalomra

Város a városban

2022.09.24
13:15
2022.09.24
16:52
Forrás
Pannon RTV
Telt házas a szabadkai befogadóközpont, ahol a leleményesebb migránsok már saját vállalkozásokat, rögtönzött kisboltokat és gyorséttermeket működtetnek. Ismét egyre több az illegális bevándorló Szabadka Makkhetes városrészének központjában is.

Város a városban. Így jellemezhetnénk a legjobban a szabadkai befogadóközpontot, ahol jelenleg több százan vannak elszállásolva, illetve annak környékén. Már üzletek is működnek a szabadkai befogadóközpontban, amelyeket természetesen különféle migránscsoportok tartanak fenn. A bevándorlók szerint odabenn a táborban legalább négy ilyen üzlet működik. Időnként sütnek-főznek a migránsok, és az ételt is árusítják egymás között.

A tábor kerítésén ruhák száradnak, az udvarban pedig betonkeverő, betonvas és építkezés nyomai. Újabb épületet húznak fel a közelgő télre az egyre nagyobb számú illegális bevándorló részére. Legtöbbjük afgán. Egyikük épp Franciaországba szeretne eljutni: „Édesapám mondta nekem, hogy menjek el Európába Magyarországon keresztül.”

Azt mondta, az útvonaltól függően ez kettőtől ötezer euróba kerül: „Én David vagyok, Afganisztánból jöttem, nem is tudom, három vagy két hónapja vagyok itt. Először Magyarországra kellene átjutnom, azután pedig egy másik európai országba.”

Szabadka Makkhetes városrészének központjában néhány hét után ismét megjelentek a migránsok. Az utóbbi időben csak sietősen, bujkálva, nagyobb csoportokban vonulva igyekeztek rövid időn belül elrejtőzni az erdőben. Most már ismét előmerészkedtek és eljárnak bevásárolni.

Stegmann Ilona, Szabadka: „Elviselhetetlen. Egyszerűen elviselhetetlen. Egymást követik, naponta kétszázan, ha nem ezrek mennek el. Nem normális. Mennek a főúton, mennek a mellékutcákba. Tegnap csak tizenöt percre kimentem a mellettem lévő utcába, húszan mentek el egymás után, egy csoportban. Utána jött a másik húsz. Már egyszerűen nem normális, ami van.”

Egy szerbiai civil szervezet szeptember elejei adatai szerint az ország területén 10 ezer migráns tartózkodott akkor, közülük 4500-an voltak valamelyik befogadóközpontban.

befogadóközpont
migráns

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.