Ugrás a tartalomra

Védőoltások mellett foglalt állást a Szerb Pravoszláv Egyház

2019.05.17
09:32
2024.03.19
08:46
Forrás
VajdaságMA
A Szerb Püspöki Zsinat története során először vitatta meg a gyerekek vakcinációjának legújabb trendjeit, és a vezetősége elítéli az immunizáció bojkottálásáért folytatott kampányt.

A zsinat tárgyal a Koszovóval kapcsolatos helyzetről is. Megállapították: a Szerb Pravoszláv Egyház Koszovó és Metóhiáról alkotott álláspontját a Szerb Püspöki Zsinat külön okirataként teszi közzé, a vezetőségük pedig ebben a dokumentumban megismétli elkötelezettségét Koszovó és Metóhia államiságának, valamint a felosztás bármilyen formájának el nem ismerése mellett. A zsinat ezen az ülésen is egyhangúlag vélekedett erről a kérdésről – mondta egy meg nem nevezett forrás. Megjegyzik, függetlenül ettől az állásponttól, a püspökök a kompromisszum elérésének szükségességét vallják, elsősorban a szerbek és az albánok együttélésének feltételeit kell megteremteni, valamint, hogy a tárgyalások lehetségesek, de nem a tartomány jelenlegi vagy jövőbeli státusáról.

védőoltás
Szerb Pravoszláv Egyház
Püspöki Zsinat

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.