Ugrás a tartalomra

Végéhez közelednek a belső munkálatok a zentai kis zsinagógában

2022.03.25
16:38
2022.03.25
21:07
Forrás
Pannon RTV
A zentaiak által Partizán néven ismert létesítményt eddig sportcélokra használták. Most visszakapja az eredeti kinézetét, és a jövőben kulturális események otthonává válik.

A munkálatok tavaly áprilisban kezdődtek a Magyar Kormány támogatásával. A kis zsinagóga az 1950-es évekig szolgálta a zsidó közösséget, utána a város tulajdonába került és megszűnt a szakrális funkciója.

Vatai István, építész, a felújítás tervezője és műszaki ellenőre: „Ezzel a felújítással igyekeztünk elsősorban az épület külsejét teljeskörűen felújítani, a tetőtől az alapokig, és megőrizni az épület műemlékjellegét.”

Az épületben kétszintes kiállítótér lett kialakítva. A zentai zsidóság emlékmúzeuma is az emeleti részen kap helyet. Zentán egykoron kétezer tagú zsidó közösség élt, ami mára már szinte teljesen eltűnt.

Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke: „Ez a zsinagóga, ez az imaterem, ez éppen jó és pontosan a találkozás helye. A jövőben a kulturális eseményeknek a színhelye lesz, ahol az emberek találkozni fognak.”

Az épület belső terében már csak apró javítások vannak hátra. A nagyobb munkálatok a külső részben folytatódnak, mint például az udvar és a kerítés rendezése, amelyek a telek melletti épület megvásárolásától függnek.

Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere: „A kis zsinagógát tulajdonképpen úgy terveztük, hogy képtárjelleget kapjon és kisebb koncertek megtartásának helyszíne lehessen, azzal a céllal, hogy az épület örökségét megtartsuk, tehát hogy a külső formája teljes mértékben az eredeti állapotot kapja vissza. Belül pedig - az újabb igényeknek eleget téve - tulajdonképpen egy kisebb zsidóság-történeti kiállítás is helyet kapjon benne.”

A renoválást a Magyar Kormány és a helyi önkormányzat biztosította.

Zenta
kis zsinagóga
felújítás
Szabados Róbert
Czegledi Rudolf

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.