Ugrás a tartalomra

Véget ért a 18. TUDOK Vajdasági Regionális Konferenciája

2017.12.03
08:18
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Már harmadízben az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium adott otthont a rendezvénynek. Idén 64 diák, 43 szakmunkával hat szekcióban mérhette össze tudását.

A tudás hatalom, tudja ezt mindazon diák, aki részt vett a 18. TUDOK Vajdasági Regionális Konferenciáján. Az már biztos, hogy ezek a diákok csak sikereket fognak halmozni az életben.

Zenével, szavalattal kezdődött a TUDOK vajdasági döntője. Mindezek után elindulhatott a megmérettetés. A diákok biológia, informatikai-műszaki tudományok, szociológia, pszichológia, helytörténet és kémia-fizika szekcióban indulhattak. A szekció-elsők április 6. és 8. között mérhetik össze tudásukat a Kárpát-medencei szintű döntőn, amelyet a magyarországi Kisvárdán rendeznek meg. Szabó Imre továbbjutó helytörténeti kutatást végzett, Ki vagyok én? címmel mutatta be családfakutatását.

Szabó Imre, Bolyai TGK, első helyezett, helytörténet szekció: „Kiskorom óta ezeken a családi történeteken nőttem fel, és tulajdonképpen ebben nevelkedtem. Mindemellett a történelem az, ami nagyon foglalkoztat, és főként a kutatási része, tehát a zentai Történelmi Levéltárban végzett kutatásaim alapján állítottam össze az előadásomat, és sikerrel jártam.”

Koliger Maxwell a szociológiaszekció első helyezettje. Témája a homoszexualitás volt, amelyet több aspektusból is megvizsgál. Koliger Maxwell, zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, első helyezett, szociológiaszekció: „Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon felkapott társadalmi probléma, és fontosnak tartottam, hogy ezzel foglalkozzak, különösen úgy, hogy belevéve az egyházi vonalat, és kutatást végeztem ezzel kapcsolatban internetes kérdés segítségével. Ezt kitöltötték diákok 15-25 éves korosztályban.”

A vajdasági konferencia szervezője, Muhi Béla elmondta, hogy sajnos már kevesebben érdeklődnek a TUDOK iránt az előző évekhez viszonyítva, azonban a színvonal kicsit sem csökkent. Muhi Béla, szervező, TUDOK Vajdasági Regionális Konferencia: „A diákokat három-háromtagú szakbizottság figyelte, értékelte a felmutatott teljesítményt, 18 tagú volt összesen a bizottság. A bizottsági tagok között szerepeltek tudományos fokozattal rendelkező egyetemi tanárok, akadémikus is volt közöttük. Tehát ez egy tradíció, hogy igen rangos zsűri vegyen részt a szakbizottságban a diákok értékelésében.”

A szervező hozzátette, hogy akik Kisvárdán jól teljesítenek, rangos kutatótáborban vehetnek részt, a magyarországi Káptalanfüreden, illetve a legjobbak eljuthatnak a Nobel-díj átadásra is, és megismerkedhetnek az épp aktuális díjazottakkal.

TUDOK
Vajdasági Regionális Konferencia

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.