Ugrás a tartalomra

Véget ért a Nyári Akadémia Szabadkán

2018.08.16
14:15
2018.08.16
15:41
Forrás
Pannon RTV
Véget ért a pedagógusok részére szervezett ötnapos Nyári Akadémia Szabadkán. A záróelőadások során a résztvevők az Új Városházán gitár kíséretében egy közös dalt is elénekeltek.

Idén a pedagógusok hét témakörben vehettek részt a rendezvényen.

Barsi Anikó több év kihagyás után idén újra jelentkezett a nyári akadémiára. Bevallása szerint a színvonalas előadók miatt döntött úgy, hogy részt vesz a képzésen. A neveléstudományi szakcsoport munkájában tevékenykedett.

Barsi Anikó, tanítónő, Zenta: „Azt gondolom, hogy az új dolgokat ki kell próbálni. Több kevesebb sikerrel azért tudjuk alkalmazni is. Mindent nem tudunk. Integráljuk azt, ami a legjobban tetszett.”

Turu Virág Ildikó 15 éve csoportvezetőként vesz részt az akadémián. Idén az érzelmi intelligencia fejlesztésével foglalkozó 22 tagú csoport munkáját felügyelte.

Turu Virág Ildikó, csoportvezető: „Az érzelmi intelligencia fejlesztése nagyon fontos témakör mostanában mind a gyermekek, mind a felnőttek részéről. Ezt mi még ráadásul drámapedagógiai eszközökkel fűszereztük meg, segítjük ezzel a pedagógusokat arra ösztönözni, hogy használják a drámapedagógiát, és merjék előhozni a diákokból az érzelmeket.”

Idén nagy érdeklődés volt az előadások iránt. Közel kétszáz pedagógus jelentkezett az akadémiára.

De Negri Ibolya, elnök, Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete: „Nem szeretnék kiválasztani előadást, mert délután is amikor 35 fok volt a díszteremben az Ivan Sarić Iskolában, akkor is 150-en írták alá, hogy jelen vannak. Tehát azt gondolom, hogy hívó szavai voltak az előadáscímeknek.”

Bár az akadémia tanulmányi része véget ért, a pedagógusoknak szervezett programnak még közel sincs vége. A záróesemény után a csapat Palicsra látogatott, ahol helytörténeti ismereteket szereztek, pénteken pedig Duna-menti kirándulásra indulnak, Bajára és Baracskára is ellátogatnak.

Szabadkai Nyári Akadémia
De Negri Ibolya

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.