Ugrás a tartalomra
Szabadkai Egyházmegye

Véget ért a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia 40. plenáris ülése

2023.05.31
19:40
2023.05.31
20:01
Forrás
Közlemény
Szentmisével ért véget a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia 40. plenáris ülése a letnicai Mária-kegyhelyen, ahol együtt imádkoztak a Püspöki Szinódus 16. közgyűlésének sikeréért, amely ősszel lesz Rómában.

A Szabadkai Egyházmegye közleménye

A szentmisét Msgr. Angelo Massafra skadari érsek, az Albán Püspöki Konferencia elnöke vezette, a jelenlévő püspökök és a szomszédos püspöki konferenciák apostoli nunciusai és küldöttei koncelebrálásával, nagyszámú egybegyűlt hívő részvételével. A szentmise szónoka, Msgr. Massafra hangsúlyozta, azon a kegyhelyen, ahol Kalkuttai Szent Teréz anya végleges döntést hozott, hogy az Úrnak szenteli életét, imádkozzunk azért, hogy mindannyian a lehető legjobban válaszolhassunk személyes elhivatottságunkra, és ily módon járuljunk hozzá a zsinati folyamat lendületéhez az Egyházban.

„Ezt a misét a Püspöki Szinódus sikeréért mutatjuk be, megújult missziós lendületért imádkozva, Szent Péter közbenjárására. Teréz anya és a letnicai Szűzanya példáitól felbuzdulva, járjuk bátran e világ ösvényeit, vigyük el Krisztust mindenkihez, ahogy a Boldogságos Szűz Mária is tette Szent Erzsébetnél tett látogatásán. Teréz anya, aki a leginkább rászorulókat szolgálta, megmutatta mindenkinek a Megváltó Krisztust” – mutatott rá a szónok.

Négy apostoli nuncius részvételével zajlott a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia 40. plenáris ülése: Szerbiából Msgr. Santo Gangemi érsek, Bosznia-Hercegovinából és Montenegróból Msgr. Francis Assisi Chullikatt érsek, Bulgáriából és Észak-Macedóniából Msgr. Luciano Suriani, Szlovéniából, koszovói apostoli küldöttként, Msgr. Jean-Marie Speich, valamint a szomszédos Püspöki Konferenciák küldöttei: az Albán Püspöki Konferencia elnöke, a skadari érsek és metropolita, Msgr. Angelo Massafra, a Bosznia-Hercegovinai Püspöki Konferencia elnöke Msgr. Tomo Vukšić érsek, metropolita, a horvát püspöki konferencia küldötteként Ranko Vidović, illetve a bolgár püspök Püspöki Konferencia segédpüspöke Msgr. Sofia Rumen Stanev.

A Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tagjai: Msgr. Dr. Német László SVD belgrádi érsek és metropolita, valamint a Nagybecskereki Egyházmegye apostoli kormányzója, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke; Msgr. Rrok Gjonlleshaj, Bar érseke és a Kotori Egyházmegye apostoli adminisztrátora, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia alelnöke; Msgr. Đuro Gašparović szerémségi püspök; Msgr. Dr. KiroStojanov, Szkopje püspöke és a Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele Eparchia keleti rítusának katolikus püspöke (Strumiaca-Skopje), Msgr. Dr. Djura Džudžar, a bácskeresztúri Egyházmegye keleti rítusának katolikus püspöke, Msgr. Dode Gjergji, Prizren és Pristina püspöke; Msgr. Fabijan Svalina, szerémségi püspök - koadjutor; Msgr. Fazekas Ferenc, a Szabadkai Egyházmegye egyházmegyei kormányzója, valamint a konferencia titkára ft. Pastyik Róbert, a Belgrádi Főegyházmegye általános helynöke, valamint a konferencia szóvivője, ft. mr. Mirko Štefković, a Szabadkai Egyházmegye vagyonkezelője.

 

Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia
plenáris ülés

Most

15:50, Frissítve: 17:53

102-en vették át kollégiumi kulcsaikat

Összesen 102 elsőéves hallgató írta alá a beköltözési szerződést az Újvidéki Európa Kollégiumban. Ünnepi műsor is volt. Fremond Árpád az MNT elnöke az itthoni ösztöndíjlehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.