Ugrás a tartalomra

Végső búcsút vettek Msgr. Miocs Józseftől

2023.05.27
16:39
Forrás
Pannon RTV
Miocs József címzetes apát, pápai prelátus, valamint a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium rektor-igazgatója volt.

Szombaton délelőtt szülővárosában a kúlai Szent György plébániatemplomban mutattak be érte gyászmisét, majd ezt követően 13 órakor a helyi katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Az eseményre Vajdaság több településéről érkeztek hívek és az egyház képviselői. Miocs József szerdán, életének 82. évében hunyt el.

Életpályája során több elismerésben is részesítették. 2008-ban Szabadka Város díszpolgára lett. 2022-ben pedig Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült a vajdasági magyarság megmaradását 50 éven át segítő, oktatói, nevelői és lelkipásztori szolgálata elismeréseként.

Miocs József

Most

Népszerű

Október elsejétől érvényesek a nyugdíjas kártyák

Október elsejétől érvényesek az új nyugdíjas kártyák. Ezzel kapcsolatban ma újabb 16 intézménnyel írt alá szerződést a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap. A kártya felmutatásával a nyugdíjasok kedvezményeket kaphatnak.

Újabb olcsóbb termékek a boltok polcain

Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.