Ugrás a tartalomra

Végső nyugalomra helyezték Irinej szerb pátriárkát

2020.11.22
13:58
2020.11.22
15:29
Forrás
Pannon RTV
A szerb ortodox egyház 46. vezetőjét a belgrádi Szent Száva-templom kriptájába temették el.

Végső nyugalomra helyezték a koronavírus szövődményeiben elhunyt Irinej szerb pátriárkát. Pénteken halt meg életének 90. évében. 15 napos harc után veszítette el a küzdelmet a koronavírus ellen.

A liturgia kilenc órakor kezdődött a Szent Száva-templomban. A szertartást a templom középső részén tartották, ahol Irinej pátriárka testét felravatalozták. A liturgiát a jelenlévő püspökök és 16 pap közreműködésével Hrizosztom metropolita szolgáltatta.

A pátriárka temetési szertartásán Irinej Bulović, bácskai ortodox püspök is beszélt. Elmondta, a pátriárkát néha igazságtalanul elítélték, egyesek szerint nem haladt eléggé a korral, mások merevnek nevezték, megint mások pedig túlságosan engedékenynek és kompromisszumokra késznek titulálták. „Ő a béke embere volt, békét hirdetett. Békés, béketeremtő és békeszerető ember volt. Az emberek, a keresztények és nemzetek között, de mindenekelőtt a saját népe körében, amelynek főpapja és szellemi atyja volt az elmúlt tíz évben, valamint hosszú, termékeny és áldott földi élete során.”

Irinej pátriárka koporsóját a Szent Száva-templomban zöld palást borította, de nem ez volt az egyetlen tárgy, amely a ravatalon állt. Számos más olyan olyan elem is ott volt, amely az elhunyt pátriárka küldetéséhez kapcsolódott: kalap, bot, evangélium és kereszt.

A szertartáson és a temetésen mások mellett jelen volt Aleksandar Vučić szerb államfő, Ana Brnabić kormányfő, a szerb kormány miniszterei, Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai kollektív államelnökség szerb tagja, valamint Milan Mojsilović, a Szerbiai Katonaság vezérkari főnöke is.

A temetési liturgia az Elbocsátás nevű imával zárult, ezt követően került sor az elhunyt Irinej pátriárkának szentelt patriarchális szolgálatra, Hrizosztom metropolita vezetésével és a püspökök közreműködésével. Későbbi beszédében Hrizosztom méltatta az elhunyt Irinej pátriárka egy évtizedes munkásságát a Szerb Pravoszláv Egyház élén. Jó természet és úri mértékletesség jellemezte, Isten szeretetéről és jóságáról tett tanúbizonyságot - emelte ki a metropolita. „Tíz teljes esztendeig vezetett bennünket. Csendesen, bölcsen és türelmesen. A mennyek országába. Távozásával megmutatta az utat, amelyet egy napon, amikor a mi időnk is eljön, mindannyian megteszünk.”

Irinej szerényen ment el, mint ahogyan az egész életét a szerénység jellemezte - mondta a pátriárka végső nyugalomra helyezése előtt Aleksandar Vučić, szerb államfő. „Úgy hunyta le a szemét, ahogyan élt is. Békében, önmagával és Istennel, az egyházzal, az emberekkel. Békében a saját életével, amelyet Istennek szentelt, már gyermekkora óta, a Čačak melletti Vidovoban, az Ovčara-Kablar-szurdok kolostorának első látogatásaitól kezdve.”

Irinej utódjának megválasztásáig feladatait a Szent Püspöki Zsinat látja el, amelynek elnöke a vasárnapi temetési szertartást vezető Hrizosztom metropolita. Az új pátriárka megválasztása legkésőbb a megüresedés napjától számított három hónapon belül történik majd meg.

Irinej pátriárka
temetés

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.