Ugrás a tartalomra

Véradási akció az MTTK-án

2020.10.20
09:46
2020.10.20
17:22
Forrás
Pannon RTV
Szerbia-szerte jelentősen csökkent a kórházak vértartaléka az utóbbi hónapokban. Ezért is van kiemelten jelentős szerepe minden egyes véradási akciónak.

A Szabadkai Közkórház vérátömlesztő szolgálata rendszeresen, minden négy hónapban szervez önkéntes véradást a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Kedd reggel már 8 órakor megtelt az a tanterem, amelyet a véradók számára rendeztek be, akik mindezt megelőzően egy alapos orvosi vizsgálaton estek át.

Lakatos Dániel, az MTTK harmadéves hallgatója most adott vért másodszor. Egészségügyi középiskolát fejezett, így tisztában van azzal, mennyire fontos a véradás. Az első véradáskor még nagyon izgult, most viszont már teljesen nyugodtan érkezett, hogy gyarapítsa az életet mentők táborát. „Ezek az ijesztgetések, hogy mennyire fáj, meg hogy kellemetlen érzés, az annyira nem volt. Tehát jó eltelt, igazából nem volt fájdalmas.”

Sinkovits Richárd másodéves hallgatónak ez volt a 11-ik véradása, de azt mondta, Szegeden vérplazmát is adott: „Jó érzés az is, hogy tudok segíteni másokon, másrészt viszont a szervezetnek is kell ez a frissítés, hogy a vére frissüljön. Egészségügy középiskolát fejeztem, így valamennyit még emlékszek ezekre. Szerintem fontos, hogy a szervezet vére felfrissüljön, illetve másoknak ezzel tudunk segíteni, akik rászorulnak, legyen szó balesetről, vagy bármi másról.”

A terepi véradásokon a Szabadkai Közkórház vérátömlesztő osztálya dolgozóinak munkáját a szabadkai Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei segítik. Nevena Lukić, a szervezet szakmunkatársa szerint a jelenlegi helyzetben nagy segítséget jelentenek azok az intézmények, ahol rendszeresen szerveznek véradási akciót. Ilyen a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar is.

Nevena Lukić: „Nagy jelentősége van azért, mert a vértartalékok a minimumon vannak az egész országban. Ezért minden ilyen önkéntes véradási akción, amit a városunkban tartunk, fontos, hogy minél többen megjelenjenek. Ezek az ifjak pedig elsősorban egészségesek, fiatalok, tehát egyfajta célcsoport a véradás tekintetében.”

Önkéntes véradó lehet minden nagykorú, 18 és 65 év közötti egészséges személy, aki egy előzetes vizsgálaton esik át. Emellett kipihentnek kell lennie, és fontos az is, hogy egy keveset reggelizzen a véradás előtt, azt követően pedig ismét ennie kell és nagyobb mennyiségű folyadékot fogyasztania.

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar
MTTK
önkéntes véradás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.