Ugrás a tartalomra

Versenyképesebb pancsovai iskolák

2019.02.14
08:48
2019.02.14
08:56
Forrás
Pannon RTV
Pancsován a városházán öt helyi középiskola mutatta be a 2018-as évben megvalósított projektjét. Az önkormányzat erre célra 1 millió 500 ezer dinárt fordított.

A középiskolák versenyképességének fejlesztése a gyakorlati oktatás feltételeinek javításával cím alatt kiírt önkormányzati pályázatra tavaly 7 iskola jelentkezett 9 ajánlattal. Minden iskolában a megnyert támogatást olyan eszköz beszerzésére fordították, amellyel a tanulók gyakorlati képzettségét tudják majd fejleszteni.

Jovanović Suzana, tag, Pancsova Város Tanácsa: „Azt hiszem, ami sokkal fontosabb, és ezért sajnálom, hogy más iskolák érdeklődése ma elmaradt, hogy 2019-ben továbbra is ugyanaz az intézkedés lesz a helyi cselekvési tervben, de négy millió lesz előlátva, mert úgy véljük, hogy ez az intézkedés valóban jó eredményeket ad. Négy évre visszamenőleg elemzést végeztünk, és bebizonyosodott, hogy befolyásolja a tanítás minőségét, és azoknak az embereknek, fiataloknak a minőségét, akik kikerülnek a középiskoláinkból.”

Pancsova
projekt
iskola

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.