Ugrás a tartalomra

„Vért adni olyan, mintha szervet adományoznánk”

2022.10.18
12:32
2022.10.18
16:03
Forrás
Pannon RTV
Véradás volt a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon.

Az akciót a szabadkai Vöröskereszt a szabadkai vérellátó osztállyal együttműködve hajtotta végre. Vért minden egészséges 18 és 65 év közötti férfi és nő adhat.

Nemcsak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói, hanem Halasi Szabolcs, az MTTK tanára is önkéntesen adott vért. „A Covid ideje alatt volt egy kis megszakítás, de utána rögtön az elsők között voltunk, ahová jöttek a csapattal. Mi azt szeretnénk, hogy példát mutassunk evvel a hallgatóinknak, nemcsak mi tanárok adunk vért, a hallgatóink is adnak, de a hallgatók így hogy látják, hogy segíthetnek tehetnek a közösségért ezt majd viszik tovább, és azokban a közösségekben, ahol elhelyezkednek bízunk benne, hogy ezt a pozitív példát erősíteni fogják ott is.”

A nők négyhavonta, a férfiak háromhavonta adhatnak egy egységnyi vért, ami 450 millilitert jelent. Dukin Szintia, hallgató, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka: „Ezzel tudom, hogy tudok segíteni másoknak és a gondolat maga, megéri, már csak a gondolat, hogy segíthettem másoknak.”

Czékus Gézának köszönhetően a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar már 2006 óta részt vesz a Vöröskereszt és a szabadkai vérellátó osztály közös véradási akciójában. Nagy vérveszteséggel járó balesetek sérültjeinek ellátásakor - életmentéskor, műtétek során illetve súlyos betegségek, mint a vérképzőszervi vagy rosszindulatú daganatok kezelése során, a betegeknek folyamatosan vérkészítményekre van szüksége. A véradás során levett vérből előállított legrövidebb lejáratú vérkészítmény csupán 5 napig használható fel, ezért nagyon fontos a véradások folyamatossága.

Sebők Zsolt, szabadkai munkatárs, Vöröskereszt: „Orvosi szempontból tekintve a vér is szervnek számít, annyi hogy ez folyékony állapotban van. Az, aki vért adományoz gyakorlatilag, az mintha egy szervet adományozott volna. Ez a köztudatban nincs benne, de ez egy nagyon fontos dolog. Miért fontos? Fontos azért mert a vér egy olyan segítség, amit nem lehet előállítani.”

A szakemberek elmondták, régebben a véradási akcióknak nagyobb népszerűsége volt, lényegesen többen döntöttek az önkéntesen véradás mellett. A koronavírus járvány két éve többek között azt eredményezte, hogy csökkent a véradási kedv.

MTTK
véradás
Halasi Szabolcs
Sebők Zsolt

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.