Ugrás a tartalomra

Veszélyes méreg szivárog a Dunába Budapestnél

2018.10.19
12:25
Forrás
hvg.hu
Rákkeltő mérgeket hozott a felszínre a Duna az Óbudai Gázgyár szennyezett talajából Magyarországon.

A Greenpeace Magyarország mintákat vett a vízből, és az eredmények sokkolóak. A gyár több mint 7 évtizedes működése alatt felgyülemlett melléktermékek kerültek a talajba, közel 200 ezer tonnányi talaj szennyeződött így be. A veszélyes hulladék a talaj és a talajvíz mellett, alacsony vízállás esetén a Dunába ömlik. A gázmassza már a Budapest számára létfontosságú ivóvízbázisokat is veszélyezteti – állítják a környezetvédők. A Greenpeace azonnali intézkedéseket vár a hatóságoktól.

méreg
Duna

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.