Ugrás a tartalomra

Veszélyeztetett csoportok a közvita központjában

2018.10.31
17:04
2018.10.31
19:49
Forrás
Pannon RTV
A VRTV Műsortanácsa Nagykikindán kezdte őszi közvita-sorozatát. A nagy érdeklődés által követett középpontjában ez úttal a veszélyeztetett társadalmi csoportok voltak.

Telt ház volt a Vajdasági RTV idei közvita-sorozatának első állomásán. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a nagykikindai Kultúrközpontban megtartott beszélgetésre sok fiatal ment el. A középpontban a fiatalok körében elharapódzott erőszak volt.

Milka Naprta, Miloš Crnjanski Szakközépiskola, Nagykikinda: „Nem beszélünk eleget erről a problémáról. Úgy gondolom, hogy erről külön műsorok, beszélgetések kellenek. Az iskolámban volt elég sok ilyen eset, azokat gyorsan megoldották. De, hogy mi rejlik a probléma mélyén, hogy az később folytatódik-e, azt rendszerint elhallgatják, azt senki sem tudja meg.”

A fiatalok nagy többsége nem néz televíziót és rádiót sem hallgatnak.

Jovan Glišić, Műszaki Középiskola, Nagykikinda: „A ma esti találkozó eredményes volt, de úgy gondolom, hogy sok változás kell ahhoz, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését. Elsősorban a tudást és a művészetet kell előtérbe hozni, amivel az embereket megszabadítjuk mindennapi gondjaiktól. Mindenki akkor a legboldogabb, amikor alkot valamit.”

A közvita következő állomása Monostorszeg és Újvidék lesz november 6-án, illetve 13-án.

Az idei közvita fókuszában a veszélyeztetett társadalmi csoportok vannak, kezdve a gyerekektől, a fogyatékkal élőkön át egészen a nemzeti kisebbségekig.

Maja Petrović, a Vajdasági RTV Műsortanácsának elnöke: „Nem mentünk el egymás mellett, sikerült kapcsolatot kialakítanunk egymással. Meghallgattuk minden megjegyzésüket, és biztos vagyok benne, hogy a szerkesztőbizottság, amelynek tagjai aktív részesei voltak a beszélgetésnek, majd figyelembe veszik mindazt, amit ma este Nagykikindán hallottak.”

Az Újvidéki Rádió 1949-ben, öt nyelven kezdte el a műsorsugárzást, most 16 nyelven van műsora. Ebben a külön szerepe van a rádió hármas csatornájának.

Zlatica Njaradi, főszerkesztő-helyettes, Vajdasági Rádió Hármas csatornája: „Mi vagyunk a 16 nyelven sugárzó Vajdasági Rádió. Próbáljuk megtartani a hallgatóságot, amikor a nemzeti kisebbségekről beszélünk, ez a célunk.”

Vajdasági RTV
közvita
Nagykikinda

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.