Ugrás a tartalomra

Visszaáll a járvány előtti rend a kórházakban

2021.06.15
12:46
2021.06.15
17:15
Forrás
Pannon RTV
Lassan eljön az a pillanat, amire vártunk már több mint másfél éve – mondta dr. Bagi Bojan a Szabadkai Magyar Rádiónak. Több mint fél év elteltével jó hírek érkeztek a Szabadkai Közkórházból is.

A Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesületének elnöke kiemelte, lassan visszaáll az egészségügyi rendszer a normális kerékvágásba Vajdaság-szerte. Hozzátette: továbbra is vannak és lesznek is koronavírussal fertőzött betegek, de az immunizációnak köszönhetően nem kell külön erőforrást biztosítani az ellátásukra, ezért vissza tudnak állni a korábbi rend szerinti működéshez a kórházak. Ez azt jelenti, hogy több szakembert tudtak visszavezényelni a nem fertőzött zónába, újraindultak a szakvizsgálatok és a nem sürgős műtétek, valamint ellenőrzésekre is mehetnek a páciensek.

Dr. Bagi Bojan, elnök, Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesülete: „Minden úgy fog működni és kezd úgy működni, ahogy a járvány előtt működött, hogy az ember elmegy az általános orvoshoz, megkapja a beutalót, utána elmegy a megfelelő szakrendelőbe, ott időpontra megjelenik, megvizsgálják, és elkezdődnek a nem sürgős műtétek is. Például a sérvműtét, epekőműtét, csípőműtét, térdműtét, olyan elektív műtétek, vagyis nem sürgős műtétek is elkezdődtek, amit eddig nem csináltunk meg.”

A Szabadkai Közkórházban egy számjegyű a koronavírus-fertőzéssel kórházban ápoltak száma, és sokkal kevesebb tesztet is végeznek naponta. A helyzetet abszolút stabilnak értékelik az illetékesek, így egyre több egészségügyi dolgozó térhet vissza az úgynevezett zöld zónába. Tegnaptól részlegesen visszatért a normális kerékvágásba a járóbeteg-ellátás, és megkezdte működését az általános orvos által eddig kiírt, papírforma beutalót helyettesítő elektronikus bejelentkezési rendszer.

A Szabadkai Közkórházban már alig van koronavírus-fertőzéssel ápolt páciens, az elmúlt tíz napban is csak egyetlen új fertőzöttet vettek fel kórházi kezelésre. Ez tette lehetővé, hogy a Szabadkai Közkórház részben visszatérjen a normális rendelési módokhoz, illetve betegellátáshoz.

A keddi napon már csak négy koronavírusos beteg szorult kórházi ellátásra Szabadkán, és csupán egyetlen fertőzött van lélegeztetőgépen - közölte dr. Gordana Krtinić, epidemiológus. A Szabadkai Közkórház segédigazgatója hozzátette: az éjjel-nappal ügyeletet tartó Covid-19 rendelőben napi 10-15-re csökkent a tesztelések száma: „Ez valóban optimizmusra ad okot, és reményt arra, hogy a helyzet ténylegesen és maximálisan javult. Ettől függetlenül arra figyelmeztetem az embereket, hogy továbbra is szükség van az elővigyázatosságra a jelenlegi helyzetben is. Láthattuk, hogy a válságstáb is tovább enyhített az intézkedéseken. Az én személyes ajánlásom, hogy mindannyian oltassuk be magunkat, hogy az őszi időszakra is megmaradjon a jelenlegi, stabil helyzet.”

Részlegesen áll vissza a koronavírus előtti munkarend a Szabadkai Közkórházban. Dr. Branka Milisavljević, szervezési segédigazgató szerint hatalmas teher hárul mind a járóbeteg-ellátásra, mind pedig az osztályokon fekvő betegeket ellátó, valamint a műtéteket végző egészségügyi dolgozókra: „A kórházi osztályokon rendelkezésre álló fekhelyek kapacitása több mint 70 százalékban telített, és napról napra egyre több a fekvőbeteg. Ugyanakkor a járóbeteg-ellátásban az IZIS, azaz az elektronikus beutalási rendszer alapján kezdtünk el dolgozni, a számunkra megengedett és elfogadható keretek között. Tehát a szakrendelések száma a lehetőségeinkhez mérten folyamatosan emelkedni fog.”

A kórházi szakrendelés tehát mostantól ugyanúgy működik, mint az elektronikus receptkiírás. A választott általános orvos ezentúl nem papíralapú beutalót ír ki a betegnek, hanem elektronikus úton biztosít számára időpontot a szakorvosnál.

Dr. Bagi Boján
kórház
Vajdaság

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.
07:39, Frissítve: 07:54

Támadás az Eiffel-toronynál, egy halott

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allah Akbar".
07:03, Frissítve: 07:29

Advent első vasárnapja

Eljött az ideje, hogy meggyújtsuk az első gyertyát az adventi koszorún. Az idei ünnepkör azonban rendhagyó, különbözik a korábban megszokottaktól.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.