Ugrás a tartalomra

Visszakerült az emlékkereszt Becse várához

2021.09.23
14:45
2021.09.23
17:01
Forrás
Pannon RTV
Visszakerült a helyére az az emlékkereszt, amelyet tizenhét évvel ezelőtt a törökbecsei Aracs 95 Polgárok Társulása jóvoltából állítottak Becse váránál.

A négy méter magas, akácfából készült keresztet restaurálás céljából tavaly vitték el a bánáti településtől két kilométerre található Tisza-partról, amit az 1551-ben, a törökök ellen vívott csatában résztvevő várvédők emlékére helyeztek ki.

Szabó László, a törökbecsei Assisi Szent Klára-templom egyházközösségének tanácstagja: „Ezt a keresztet 2004-ben. dr. Sóti János akkori törökbecsei plébános jelenlétében felszentelték, és azóta is áll.”

Becse várának a sorsát a karlócai béke pecsételte meg. 1701-ben le is rombolták.

Korenchy László, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnökségi tagja: „Őseink minden jelentős helyet kereszttel jelöltek, legyen az régi temető, szenthely, átjáró, és itt ezen a helyen, ahol állunk, egy vár volt. A várban legvalószínűbb, hogy templom is és az átkelők mellett mindig és mindenkor imahely is volt.”

A Becse váránál található fakeresztet 2004-ben a pusztatemplomnál szervezett fafaragók táborának résztvevői alkották. Az elmúlt két évtizedben az Aracs 95 Polgárok Társulása több jelentős helyen is emlékkeresztet állíttatott.

Link Lajos, az Aracs 95 Polgárok Társulása elnöke: „2002-ben az aracsi pusztatemplomnál állítottunk egy keresztet, majd a későbbiekben a Sóskopónál újraállítjuk a Ladányi keresztet, és a Becse várvédők tiszteletére szeptember 19-én újraállítjuk a várvédők tiszteletére a keresztet, ami azt szimbolizálja, hogy az őseink Fügedy Gábor vezetésével Európa védelmében, és mondhatnánk nem csak Európa, hanem a kereszténység védelmében is síkra szálltak, hiszen döntő csata volt itt Törökbecsénél, mivel hogyha Becse vára elvész, mint Tinódi Lantos Sebestyénnek a hősi költeményében, akkor elvész egész Magyarország is.”

A Becse váránál álló keresztnél az Aracs 95 Polgárok Társulása, valamint a Történelmi Vitézi Rend képviselői koszorút is elhelyeztek.

Becse vára
emlékkereszt
Aracs 95 Polgárok Társulása
Link Lajos

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.