Ugrás a tartalomra

A VMSZ sajtóközleménye a koronavírus első szerbiai áldozata kapcsán

2020.03.20
19:58
Forrás
Közlemény
A Vajdasági Magyar Szövetség megdöbbenéssel értesült a szomorú tényről, hogy a mai napon a Kamenicai Klinikai Központban elhalálozott az első koronavírussal fertőzött szerb állampolgár.

Közösségünk nevében szeretnénk kifejezni őszinte részvétünket és együttérzésünket az elhunyt családtagjainak, hozzátartozóinak és barátainak. Gyászukban egy emberként osztozunk - olvasható a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A folyatásban úgy fogalmaznak: A koronavírussal fertőzött betegeknek mielőbbi gyógyulást, felépülést kívánunk! Ugyanakkor meggyőződéssel valljuk, hogy a koronavírus elleni küzdelmet csak összefogva, széles körű együttműködéssel tudjuk sikeresen megvívni.

Vajdasági Magyar Szövetség
sajtóközlemény
részvét

Most

08:08

Ma két csapat bejut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe

Két negyeddöntős párharc fejeződik be a labdarúgó Bajnokok Ligájában kedd este, amikor a továbbjutáshoz az FC Barcelonának otthon, az Atlético Madridnak pedig idegenben kellene megőriznie a múlt héten megszerzett egygólos előnyét.

Népszerű