Ugrás a tartalomra

Vranjeban kezdik a vizsgálódást

2018.05.23
11:44
2024.03.19
08:40
Forrás
Szerbiai RTV
Az első helyszín Vranje, majd Koszovóba megyünk - mondta Darko Laketić, az 1999-es NATO bombázások egészségügyi következményeivel foglalkozó bizottság elnöke.

Laketić jelezte, hogy a testület létrehozása után egy találkozót tartanak az érintett intézmények valamennyi képviselőjével, és hamarosan megkezdik a munkát. Vranjeban kilenc olyan helyszín van, amely uránnal lehet szennyezett. Az első jelentés benyújtásának határideje 2020. A bizottság az olasz modell szerint fog működni, amely megállapította, hogy több akkoriban Koszovóban állomásoztatott katona is rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenved.

Darko Laketić, a bombázások következményeit vizsgáló bizottság elnöke: „A parlament egy élő szervezet, a parlament különböző felekből áll. Teljes mértékben azt gondolom, hogy egy ilyen munkamódszer, és egy ilyen választás mindenekelőtt azt a kívánalmat tükrözi, hogy eljussunk a teljes igazsághoz, amit mindannyian kívánunk. Másrészt azt gondolom, hogy az egypárti testület nem jó. Látták a javaslatot, a javaslatban pedig különböző pártok vannak, és különböző véleményekre számítunk.”

NATO
bombázás
urán
Vranje
bizottság
Darko Laketic

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.