Ugrás a tartalomra

Vučić: Nem csökkennek a fizetések és a nyugdíjak

2020.04.12
12:06
2020.04.12
12:45
Forrás
Szerbiai RTV, Pink.rs, Prva TV
Ha a rendkívüli állapot május végéig is eltart, és júniusban kezdjük a munkát, akkor sem csökkennek a juttatások – jelentette ki ma Aleksandar Vučić.

Kiemelte, a rendkívüli állapot feloldása szerinte április végén, vagy májusban esedékes. Ha csökken az országban a megbetegedések száma, meg lehet kezdeni az egyeztetést a korlátozó intézkedések csökkentéséről, ugyanakkor ez csakis szakmai döntésen szabad, hogy múljon - részletezte Vučić.

Lehet, hogy szükség lesz a Nemzetközi Valutaalap segítségére is a gazdasági károk enyhítése értekében - egyebek között ezekről a témákról is beszélt a szerb államfő.

Újabb fertőzési gócpont alakult ki Szerbiában, ez egy olyan hely, ahova sok vendégmunkás érkezett haza a határok lezárása előtt – hangsúlyozta a szerb államfő.

Elmondta, nehéz éjszakán van túl Szerbia a koronavírus-járvány kapcsán. A szerb elnök arról is beszélt, hogy talán a mostani időszak a legnehezebb az elmúlt két évtizedben, ugyanakkor a szerb állam időben meghozta a szükséges intézkedéseket a járvány lassítása érdekében, ez pedig a szakembereknek is köszönhető.

Emlékeztetett, csaknem 400 ezer vendégmunkás tért vissza Szerbiába a járványhelyzet kezdetén, a határok lezárása előtt.

Elmondta továbbá, hogy 8 kórházat alakítottak át koronavírust kezelő intézménnyé, a cél pedig az, hogy csökkenjen azok száma, akiket lélegeztetőgépen kell kezelni.

A jövő heti pravoszláv húsvéttal kapcsolatban azt mondta, valószínűleg akkor is kijárási tilalom lesz érvényben.

A szerb elnök azt is bejelentette, hogy kedden telefonon egyeztet majd Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Aleksandar Vučić
rendkívüli állapot
fizetés
nyugdíj
megbetegedés
Nemzetközi Valutaalap

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.