Ugrás a tartalomra

Vučić: veszélyes felhők gyülekeznek Szerbia felett

2022.05.18
15:01
2022.05.18
15:51
Forrás
Tanjug
A Koszovó és Szerbia közötti párbeszéd, valamint az orosz-ukrán háború - egyebek mellett ezek voltak a témái a Püspöki Tanács éves ülésének Belgrádban.

A megbeszéléshez a szerb köztársasági elnök mellett csatlakozott Porfirije szerb pátriárka és a Szerb Pravoszláv Egyház püspökei is. Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, veszélyes felhők gyülekeznek Szerbia felett. A szerb államfő szerint most elsősorban békére van szükség a világban. Az ország jelenleg sokkal nehezebb helyzetben van, mint ahogy tűnik - mondta Vučić.

A politikus Koszovóval kapcsolatban rámutatott arra, hogy egyre erősebb nyomás nehezedik Szerbiára. Ezzel a ténnyel Porfirije szerb pátriárka is egyetértett. Ez igaz egyébként az ukrán-orosz válság kapcsán is, ugyanis mi vagyunk az egyetlen ország, amely nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben - tette hozzá a szerb elnök. Egyre nehezebb lesz megvédeni saját érdekeinket, mert egyre hevesebb nyomás nehezedik ránk. Attól a naptól fogva, amikor Oroszország elnöke kijelentette, hogy mire alapozza formális, jogi és politikai értelemben vett behatolását Ukrajnába, attól a pillanattól kezdve minden nyugati hatalom a koszovói kérdés gyors megoldásán dolgozik azzal a céllal, hogy megtörje ezzel az orosz elnök érvelését.

 

Aleksandar Vučić
Porfirije pátriárka
püspöki tanács

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.