Ugrás a tartalomra

Zlatibor Lončar: Nincs helye a pániknak

2020.02.26
11:55
2020.02.26
14:25
Forrás
Beta
Szerbia teljes mértékben felkészült a koronavírus-fertőzés megjelenésére - ezt nyilatkozta ma Zlatibor Lončar a Pink Televíziónak.

Az egészségügyi miniszter elmondta, a kezdetektől figyelemmel kíséri a koronavírussal kapcsolatos helyzetet a világban. Ez alapján megállapította, hogy az új koronavírus valamivel gyengébb a szezonális influenzánál. Lončar úgy fogalmazott, amikor majd megjelenik a koronavírus Szerbiában is, és lesz egy, két vagy három fertőzött, akkor az egészségügyi rendszer reagálni fog, nincs helye a pániknak. Azt javasolta a lakosoknak, hogy tegyenek különbséget a hivatalos pontos és a közösségi hálókon terjedő pontatlan információk között. Emellett, ha mindenki betartja a szakemberek ajánlásait, nem lesz semmiféle probléma - tette hozzá a szerb egészségügyi miniszter.

 

koronavírus
Zlatibor Lončar

Most

15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű