Ugrás a tartalomra

Ahány elsős van, annyi fát ültetnek

2022.03.04
17:42
2022.03.04
20:46
Forrás
Pannon RTV
Kishegyes adott otthont, a faültetési akciósorozat nyitórendezvényének, melyet a VMSZ Ifjúsági Fóruma szervezett, immár második alkalommal.

A "Mi környezetünk - a mi jövőnk" elnevezésű program célja a vajdasági városok, illetve községek zöldterületeinek növelése, illetve újak kialakítása.

A kishegyesi faültetési akcióban résztvevő fiatalok mellett mezőgazdasági termelők, az önkéntes tűzoltó testület tagjai, valamint vadászok is részt vettek. Az előkészítő munkálatokat, a lyukak kiásását helyi földművesek végezték el. Kiss Nándor, elnök, VMSZ Ifjúsági Fórum: „Aki fát ültet, az a jövőjébe fektet bele, tartja a mondás, ezért a VMSZ Ifjúsági Fóruma a tavalyi évtől kezdődően minden évben 1400 facsemetét ültet el egész Vajdaság-szerte. Azért 1400, mert megközelítőleg ennyi magyar ajkú gyermek iratkozik első osztályba, és fontosnak tartjuk erre felhívni a figyelmet. Valamint a szülőföldhöz való ragaszkodást szimbolizáljuk, ők is kapnak egy olyan emléket, amelyhez tudnak majd kötődni.”

A Vajdaság Erdei Közvállalat igazgatója, Kókai Roland elmondta, a fásítással a lakott területeket teszik szebbé, példát mutatnak vele, és környezettudatosabbá teszik a fiatalokat. „A Vajdaság Erdei Közvállalat tavaly 1400 szilfát ajándékozott, körülbelül 1400 elsős indult tavaly iskolába. Ebben is próbáltunk keresni szimbolikát, idén pedig 1400 tölgyfacsemetét, amelyek a Duna Cselarevó faiskolában nevelődtek.”

Kishegyes helyi közössége több éves, nagyobb kocsányos tölgyfákkal is hozzájárult a faültetési akcióhoz. Sándor István, alpolgármester, Kishegyes: „Látjuk azt is, hogy különböző építkezések, fejlődések, országos szintű beruházások, mint például a gyorsvasút, ahol a vasútvonal nyomvonalának kiszélesítése miatt rengeteg fát ki kényszerülnek vágni, mi bízunk abban, hogy többször, akár minden évben lesznek ilyen akciók, ahol csak tehetjük ültetünk fákat, és ezzel valamelyest pótolni fogjuk a kieső hiányt.”

Rendkívül fontosak az ilyen, és ehhez hasonló megmozdulások Vajdaságban, hiszen felhívják a figyelmet arra, hogy a környezet mennyire fontos számunkra – mondta Jaksa Róbert környezetvédelmi államtitkár. „Külön öröm számomra, hogy a mai napon részt vehetek ebben a faültetési akcióban, és hogy a kishegyesi Vajdasági Magyar Szövetség ifjúsági szervezete a szervező, illetve hogy az ifjúság is részt vesz és kezdeményezője az ilyen faültetési akcióknak.”

A facsemeték gondozásáról a későbbiekben a gazdák és a tűzoltók gondoskodnak. Az illetékesek elmondták, az idei évben közel egy hét leforgása egyebek mellett között Temerinben, Topolyán, Zentán és Szenttamáson valósul meg hasonló faültetési akció.

környezetvédelem
faültetés
facsemete
Kishegyes

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.