Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Dačić - a politikus, aki ismét a kormány élére szeretne kerülni

2022.03.30
21:01
Forrás
Pannon RTV
Véleménye szerint Szerbia számára az a legjobb, ha Aleksandar Vučić a köztársasági elnök, ő maga pedig a miniszterelnök

A Szerbiai Szocialista Párt elnöke, Ivica Dačić már a párt választási listájának a nevében közölte, a célja az, hogy ismét ő lehessen Szerbia miniszterelnöke. A felmérések szerint erre minden esélye megvan, de most lássuk, ki is az az ember, aki ismét a kormány élére szeretne kerülni.

Ivica Dačić 1966-ban született Prizrenben, a későbbi években rendőr édesapja miatt sokszor kellett más-más városba költöznie. A Belgrádi Egyetem Politikatudományi Karán szerzett újságíró-diplomát 1989-ben. 1990-ben a szerbiai Szocialista Párt ifjúsági szervezetének elnöke lett, 1992-ben pedig a párt szóvivőjévé nevezte ki Slobodan Milošević pártelnök. Ezt a munkát nyolc éven át végezte, 2000-től a Szerbiai Szocialista Párt alelnöke volt, 2006-tól pedig az elnöke. Politikai pályafutása során volt már belügyminiszter, külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, miniszterelnök és a legutóbbi, most véget érő mandátumban, parlamenti elnök.  „Az életem során én mindent Szerbiáért tettem, Szerbia számomra örökre alapelkötelezettség, és mindent megteszek a nemzeti és állami érdekek védelme érdekében” - mondta Dačić.

Pannon RTV

Egy 2014-es nyilatkozata alapján Ivica Dačić úgy véli, hogy a kommunizmus a legemberségesebb ideológia a világon, a szocializmus pedig az egyetlen helyes út az emberiség számára. „A politikánk két kulcsfontosságú alappillére épül: az első a hazafiasság, Szerbia megvédése minden áron, és a nemzeti érdekeink védelme, a második alapelv pedig a szociális igazságosság elve, vagyis az egyenlő esélyek rendszere azok számára, akik a munkájukból élnek, a munkajogok védelme, és mindazok jogainak a védelme, akiket bármilyen igazságtalanság ér.”

2012-ben, amikor az elnökválasztáson fej-fej mellett végzett Tomislav Nikolić és Boris Tadić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke, már tudta, hogy nyertes pozícióba került, és minden a politikai alkukon múlik. Akkor azt mondta, még nem lehet tudni, ki lesz az elnök, de azt már igen, hogy ki lesz a miniszterelnök. Most hasonló hozzáállással indult neki a kampánynak, listája neve is ezt üzeni: Szerbiai Szocialista Párt – Ivica Dačić kormányfő. Véleménye szerint Szerbia számára az a legjobb, ha Aleksandar Vučić a köztársasági elnök, ő maga pedig a miniszterelnök. „Önök tudják, hogy mi mik vagyunk. Tudják, hogy ki vagyok én, hogy nem veszem ki az emberek zsebéből a pénzt, hanem felhasználom a szavaikat. Azért, mert a nép nyelvén beszélek, a nép gyermeke vagyok, ezért leszek a nép miniszterelnöke is.”

Pannon RTV

 A közvélemény-kutatások szerint a Szerbiai Szocialista Párt a parlamenti választáson a szavazatok valamivel több mint 10 százalékát szerezheti meg, hiszen a párt szavazóbázisa évek óta stabil. Ahogy stabilnak látszik a Szerb Haladó Párttal való választások utáni koalíció is, így ha az előrejelzések igazak, és valóban a Szerb Haladó Párt szerzi meg a voksok jelentős többségét, akkor egyáltalán nem kizárt, hogy igaza lesz Ivica Dačićnak, és 2012 után ismét beülhet a miniszterelnöki fotelbe.

Ivica Dačić
Közügyek

Most

08:21, Frissítve: 08:33

Az eső vízesésként zúdult Dél-Koreára

Legalább heten meghaltak, hatan eltűntek az özönvízszerű eső okozta áradásban a dél-koreai főváros régiójában hétfőn. Szöul jómódú Gangnam negyedének utcái folyókká változtak, a járművek elmerültek, a víz elárasztotta a tömegközlekedési eszközöket.
17:45, Frissítve: 19:51

Toborozták a számlálóbiztosokat

Több mint 40 ezren töltötték ki a számlálóbiztosi munkával kapcsolatos elektronikus jelentkezési űrlapot – jelentette be a Köztársasági Statisztikai Intézet.

Népszerű