Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Gál Hermina

Lakossági fórumot tartottak Pacséron

2022.02.25
12:13
2022.04.30
07:44
Forrás
Pannon RTV
A pacséri gyógyfürdő további fejlesztése, illetve a Szabadka-Zombor és a Bajmok-Topolya közötti utak javítása is téma volt a tegnap esti pacséri lakossági fórumon. A tervek erős magyar érdekképviselettel valósíthatóak meg - hangzott el az eseményen.

Nagy volt az érdeklődés a VMSZ pacséri lakossági fórumán. Makai Lajos azért érkezett, mert fontosnak tartja a választásokon való részvételt: „Fontos, hogy részt vegyünk és a magyarságunkat megőrizzük.”

Pannon RTV/Gál Hermina

Pacsér a meleg vizes gyógyfürdőjéről híres, melynek köszönve fellendült a turizmus a településen. A további tervek között szerepel a vízvezeték hálózat és a színházterem felújítása is.

Szabolcski Szabolcs, tanácselnök, Pacsér HK: „A faluturizmus fejlesztésének az útjára léptünk még 2008-ban, amikor a kútfúrás megtörtént. Az elmúlt nyolc évben, amikor már a fürdő is kinyitott, fejlődő útra léptünk. A magyar érdekképviseletnek és a különböző támogatásoknak köszönhetően tudtak ezek megvalósulni, bízunk benne, hogy a későbbiekben is ugyanolyan támogatást tudnak nyújtani.”

Pannon RTV/Gál Hermina

A VMSZ választási programjának egyik fontos eleme az európai integráció, ami a vajdasági magyarság, ezen belül a pacsériak számára is jelentős.

Kovács Elvira, köztársasági parlamenti képviselőjelölt, VMSZ: „A pacséri fürdő is vagy különböző fejlesztési elképzelések is támogathatóak EU-s forrásokból. Ha ez a folyamat felgyorsulna, ha már mi EU-s tagállam lennénk, akkor sokkalta több, tehát tízszer több pénz állna rendelkezésünkre, mint ahogy ez ma van, amikor Szerbia csak tagjelölt ország még.”

Pannon RTV/Gál Hermina

Nemzeti érdek, hogy minél több magyar képviselő foglalhasson helyet a parlamentben és kormányzati szerepben is lehessünk és államtitkáraink is lehessenek. - hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti listavezetője: „Pacsérra lebontva ez azért fontos, hogy a helyi ügyek, a helyi projektumok vonatkozásában legyenek támogatók, olyanok, akik értik, hogy miért fontos például, hogy a Szabadka-Zombor közötti út megújuljon, miért fontos, hogy Vajdaság egyik legrosszabb állapotában levő útja a Bajmok és Topolya közötti út renoválásra kerüljön vagy pedig felújításra kerüljön, hogy miért fontos, hogy a pacsériak fel tudták ezt a fürdőt építeni és ezzel kapcsolatban is új fejlesztésekre sor kerüljön.”

Pannon RTV/Gál Hermina

A pacséri lakossági fórumon Fremond Árpád, Újvári Zsombor és Ökrész Rozália is jelen volt, akik szintén a VMSZ listáját is erősítik.

Pacsér
Pacséri Gyógyfürdő
pacséri termálfürdő
Vajdasági Magyar Szövetség
Dr. Pásztor Bálint
Szabolcski Szabolcs
Fremond Árpád
Újvári Zsombor
Ökrész Rozália
VMSZ

Most

22:06

Elfogadták a képviselők a jelentést

A köztársasági parlament képviselői közül 154-en szavaztak igennel, 23-an nemmel a Pristinával folytatott párbeszédről szóló jelentésre, amely a tavaly szeptembertől idén január közepéig terjedő időszakra vonatkozik.
21:17

Dr. Pásztor Bálint a koszovói jelentésről

A vajdasági magyarság érdeke is az, hogy béke és stabilitás legyen az országban, és ameddig Koszovó kérdése nem oldódik meg, addig Szerbia nem tud előre jutni sem az integráció, sem a gazdasági fejlődés útján.
21:11

Áthelyezik a belgrádi állatkertet

Majdnem kilencven évvel megalapítása után Belgrád közvetlen központjából egy szigetre helyezik át a belgrádi állatkertet annak érdekében, hogy a nándorfehérvári várnak is helyet adó Kalemegdan felkerülhessen az UNESCO világörökségi listájára.

Népszerű

Meghalt egy féléves gyermek

A kuršumlijai Egészségügyi Központ sürgősségi osztályára vitték be, életjelek nélkül volt. A gyermeket előző nap megvizsgálták ebben az egészségügyi intézményben, ahol az illetékesek szerint megfelelő terápiát írtak elő.

Ilyen egy hagyományos falusi lakodalom!

300 vendég és 17 vőfély mulatott a 16. vőfélybálon Szabadkán, a Népkörben. Magyarországról és Vajdaságból érkeztek a vőfélyek és vőfélylányok, akik közül többen családi hagyományként űzik ezt a mesterséget.

Szabadka legendás diszkói

Largo, Aquarius, Lezonit, Amfora, Mladost, Hacienda… Legendás hírű szabadkai szórakozóhelyek a 1970-es és 80-as évekből, amikor még mindenki táncolt.