Ugrás a tartalomra

Magas rangú szerb állami kitüntetésben részesült Pásztor István

2022.02.15
13:51
2022.02.15
17:32
Forrás
Szerbiai RTV
A VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke Belgrádban a szerb államfőtől vehette át a Sretenje- vagyis a Gyertyaszentelő-érdemrend első fokozatát. Az államiság napján több elismerést is átadtak a szerb fővárosban.

Az államiság napja alkalmából tartott beszédében Aleksandar Vučić történelmi áttekintést nyújtott. A szerb államfő kiemelte, az első alkotmánnyal és a feudalizmus megszüntetésével egy modern állam született, amelyben mindenki egyenlővé vált a törvény előtt, és minden hatalmat korlátok közé szorítottak.

„Ezzel a tettel Szerbia szerencséjét írták alá, és ugyanakkor a jövőjét is, amely ma is a legnagyobb feladatunk maradt. Továbbra is azt követeli tőlünk, hogy a legnagyobb értékként őrizzük az ország szabadságát, és minden emberét, aki itt él. A múlt arra kötelez bennünket, hogy ugyanazokon a mezőkön utakat építsünk, városokat és gyárakat létesítsünk, tudván, hogy csakis saját erőnkből, hittel és munkával védhetjük meg a szabadságot.”

A bevezető után a szerb elnök átadta a legmagasabb rendű állami kitüntetéseket.

„A Sretenje-, azaz a Gyertyaszentelő-érdemrend első fokozatát veheti át Pásztor István, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, aki évek óta részt vesz a politikában, és a magyar nemzeti közösség legkiemelkedőbb képviselője Szerbiában, különleges érdemeiért a szerb és a magyar nép együttműködésének és baráti kapcsolatainak fejlesztésében és erősítésében Szerbiában.”

Pásztor István a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke Sretenje-, azaz a Gyertyaszentelő-érdemrend első fokozatát vehette át a szerb köztársasági elnöktől. Az indoklás szerint többek között a szerb-magyar kapcsolatok fejlesztése terén végzett munkájáért.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: „Szerintem ez a kitüntetés ennek az új oldalnyitásnak, új lapnyitásnak, lapkezdésnek a megerősítése, ennek a fontosságának a megerősítése. Ilyen szempontból, igaz, hogy én kaptam ezt a magas rangú kitüntetést, de hát végül is mindannyian kaptuk azért az erőfeszítésért, ami a mértékletességről szól, a racionalitásról szól, a megengedésről szól, az önmegtartóztatásról és az önmegtartásról szól, az identitásmegőrzésről úgy, hogy mindenki mással együtt tudjunk működni.”

Több személy, intézmény és szervezet is elismerésben részesült. Željka Cvijanović, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke a Szerb Köztársasági Érdemrend szalagos fokozatát vehette át. A Sretenje-, azaz a Gyertyaszentelő-érdemrend első fokozatával ismerték el a többi között a Szerb Orvosszövetség, az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház, valamint a Szerb Matica Galériája tevékenységét is.

A kitüntetettek teljes listája:

Szerb Köztársasági Érdemrend szalagos fokozata
Joao Manuel Gonçalves Lourenço, az Angolai Köztársaság elnöke
Željka Cvijanović, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke kapja.

Szerb Zászló Érdemrend első fokozata
Milan Knežević, a montenegrói parlamenti képviselő
Ilarion Alfejev metropolita, az Orosz Ortodox Egyház külügyi osztályának elnöke

Szerb Zászló Érdemrend második fokozata
Yasushi Akashi, aki az ENSZ Jugoszláviáért felelős különmegbízottja volt 1994 és 1995 között
John Harris vezérőrnagy, az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka
Ladislav Hamran, az Eurojust elnöke

Szerb Zászló Érdemrend harmadik fokozata
Dina és Jovan Rajs, svédországi értelmiségiek, akik az antiszemitizmus elleni harcban és a második világháborús holokauszt emlékkultúrájának fenntartásában vállalt szerepükkel érdemelték ki a kitünbtetést

Sretenje (gyertyaszentelői) Érdemrend első fokozata
Szent Prohor Pčinjski kolostor
Szerb Orvosszövetség
Újvidéki Szerb Nemzeti Színház,
Niši Nemzeti Színház,
Užicei Nemzeti Színház
A Szerb Matica Galériája
Szerb Irodalmi Egyesület
Ürögi Szerb Olvasóterem
Pásztor Istvánt, a Vajdaság Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke

Sretenje (gyertyaszentelői) Érdemrend harmadik fokozata
A Szerbiai Klinikai Központ 90 éve működő Pulmonológiai Klinikája
Zoran Jankovićot, Ljubljana polgármestere

Karađorđe-csillag első fokozata
John Capello, a Halyard Alapítvány elnöke

Karađorđe-csillag harmadik fokozata
Stanislav Janković, a ciprusi szerb diaszpóra képviselője
Mićo Vukić, a svájci szerb diaszpóra képviselője
Branko Tupanjac, a szerb diaszpóra amerikai képviselője
Senka Crevart, a gvozdi Gvozd Általános Iskola szerb nyelv és kultúra szakos tanára
Simo Mraović a Gvozd könyvtár és olvasóterem megbízott igazgatója

Arany Érdemérem
Johnny Depp hollywoodi színészt
Rem Bergman producer
Hirosi Jamaszaki Vukelić a japán nyelv és irodalom kiemelkedő fordítója, újságíró és pedagógus, Predrag Marković, szerb történész és politikus.

Posztumusz tüntetik ki Veljko Radenović tábornokot, Dušan Duda Ivković kosárlabdaedzőt, Ivan Tasovac zongoraművészt, aki a Belgrádi Filharmonikusok korábbi igazgatója is volt, Radovan Beli Marković írót, Mirjana Marić divattervezőt, Marinko Rokvić énekest, Merima Njegomir énekest, Nenad Nenadović színészt és Miroslav Lazanski újságírót.

Sretenje
érdemrend
Pásztor István
kitüntetés
Aleksandar Vučić

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.