Ugrás a tartalomra

Orbán: Magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország

2022.02.12
19:27
2022.05.01
18:16
Forrás
MTI
Évértékelőt tartott Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten, a Várkert Bazárban. A magyar kormányfő beszédében a külhoni magyarokhoz is szólt, de gazdasági, társadalmi és aktuálpolitikai kérdéseket is érintett.

A magyar kormányfő szerint a magyar állam derekasan állta a sarat a járványidőszakban. Elmondta, két nehéz évet hagytunk magunk mögött: járvány, népvándorlás, hidegháború hűvös lehelete, a háború nyugtalanító árnyéka. Újra kellett indítani a gazdaságot ebben a környezetben.

Orbán Viktor, miniszterelnök, Magyarország: „Barátaim, egy ilyen a semmiből lecsapó világjárvány terheléspróba is, afféle stresszteszt. Mindannyiunkat nyomás alá helyez. A nyomáspróba aláveti az országok politikáját és gazdaságát is. Önök is láthatták a magyar állam derekasan állta a sarat. A parlament végig ülésezett, megadta a kormánynak a szükséges mozgásteret és eszközöket és közben ellenőrzés alatt tartotta. A járványügyi hatóságok, a kórházak, az oly sokszor méltatlanul lesajnált magyar egészségügy kiemelkedően teljesített.”

Orbán Viktor összegezte: 2010 után nem csak az államot szervezték át, új magyar gazdaságot építettek. Tavaly sikerült újabb rekordot dönteni, az exportteljesítmény 119 milliárd euróra nőtt - tette hozzá Magyarország miniszterelnöke: „2010 óta nem csak az államot szerveztük át de építettünk egy új magyar gazdaságot is. Most ez is vizsgázott. 2010-ben úgy döntöttünk, hogy segély helyett munkát adunk az embereknek. Aki dolgozni akar, annak van munka. A vírusjárvány ellenére még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon a rendszerváltás óta, több mint egymillióval dolgoznak többen mint a Gyurcsány-kormány idején.”

Orbán Viktor egyebek között elmondta, további három hónappal meghosszabbítják az üzemanyagok árának befagyasztását. A kormányfő a gazdaság legnagyobb teljesítményének azt tartja, hogy a családokat is sikerült támogatni: a fiatalok szja-mentességet kaptak, a családok visszatérítést és az idősek a 13 havi nyugdíjat. A külhoni magyarok is megtapasztalhatták, hogy nemcsak napsütésben, de baj idején is hozzánk tartoznak - fogalmazott a magyar kormányfő: „Az ő programjaikat is folytattuk. A határon túl már 170 új óvodát építettünk, és 790-et újítottunk fel. Hajrá magyarok! Amint 2010 óta mindig, a válság alatt is a saját utunkat jártuk a gazdaság újraindításához nem a brüsszeli recepteket, hanem a Matolcsy-Varga-féle gyógymódot alkalmaztuk. Nem a fékre léptünk, nem húzódtunk fedezékbe, hanem kanyarban is bátran előztünk.”

Magyarország támogatja, hogy a balkáni országok - így Szerbia is - mielőbb csatlakozzanak az EU-hoz. A magyar kormányfő hangsúlyozta: Magyarország érdeke a béke, a gazdasági fejlődés, a térség beemelése az EU kereteibe. Nem a Balkánról, hanem a Balkánnal kell beszélni - szögezte le egyebek között Orbán Viktor.

Magyarország
választás
kampány
évértékelés
évértékelő
Orbán Viktor

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.