Ugrás a tartalomra

1500 éves borászatot fedeztek fel Izraelben

2021.10.12
13:58
Forrás
Szerbiai RTV
Évente mintegy 2 millió liter bort állított elő itt.

Yavne város közelében, mintegy 7000 négyzetméteren terült el a bortermelő üzem, amelyhez még üvegpalackokat előállító kemencék is tartoztak, sőt raktár is. A bizánci korszakból származó manufaktúrában 5 szőlőprés működött.

A cukordús szőlőlé földbe vájt nagy nyolcszögletű gödrökbe folyt, ahol a fermentáció folyamata zajlott. Majd az erjesztett nedűt palackozták és vagy raktározták, vagy Európába, Kis-Ázsiába, Észak-Afrikába szállították.

Az izraeli borászatban fehérbort állítottak elő, ami nagyon keresett folyadék volt abban az időben, mert az erjesztés miatt biztonságos volt a fogyasztása, nem úgy mint a víznek.

régészet
borászat
felfedezés

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű