Ugrás a tartalomra

1945 óta most van a legnagyobb esély egy esetleges atomháborúra

2019.05.22
22:16
Forrás
Szerbiai RTV
Fennáll a veszélye annak, hogy olyan konfliktus alakul ki a világban, amelyben nukleáris fegyvert is bevethetnek - mondják az ENSZ szakértői.

Figyelmeztetnek, hogy a világnak reagálnia kellene erre a fontos problémára. Az információk szerint minden olyan állam, amely rendelkezik nukleáris fegyverarzenállal, programja is van annak fejlesztésére is. A szervezet emlékeztet, eddig 122 ország írta alá azt a megállapodást, amely a nukleáris fegyverek tiltását eredményezné, összesen pedig 23 ország ratifikálta azt. Annak hatályba lépéséhez azonban legalább 50 ország törvénybe iktatására lenne szükség.

atombomba
gombafelhő
ENSZ

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.