Ugrás a tartalomra

20 hónap után Izrael újra beengedi az országba a külföldi turistákat

2021.11.01
12:42
Forrás
Beta
A koronavírus-világjárvány kezdete óta zárva voltak az ország határai a turisták előtt.

Az idei év folyamán több alkalommal is elhalasztották a nyitást, most azonban a helyzet változott, bár a vörös jelzésű országokból egyelőre nem fogadnak turistákat, és az sem mindegy, melyik vakcinát és mikor vették fel a beutazók. Csak az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet által jóváhagyott védőoltás az elfogadott, legkésőbb fél évvel az utazás előtt.

A jelek szerint Izrael most a járvány negyedik hullámának végén van. Vasárnap 218 súlyos beteg volt, egy hónappal ezelőtt pedig még 750.

Izrael
turista
nyitás
koronavírus

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.