Ugrás a tartalomra

Áram, víz és távfűtés nélkül maradhat Kijev lakossága

2022.11.07
07:39
2022.11.07
15:48
Forrás
Magyar Szó, euronews.com
Kijev vezetése felkészült a teljes ukrán főváros lakosságának, mintegy hárommillió embernek az evakuálására abban az esetben, ha teljesen megszakadna az áramellátás – közölte Roman Tkacsuk, a városi közigazgatás biztonsági osztályvezetője.

Elsötétültek Kijev utcái, miután az áramellátásért felelős szolgáltató vészhelyzeti kimaradásokra hivatkozva határozatlan időre lekapcsolta a generátorokat. A főváros polgármestere szerint mindent megtesznek az áramfejlesztők helyreállításáért, de a közelgő tél nehézségeinek leküzdéséhez minden városlakónak a legrosszabbra kell készülnie.

A fővárosban teljesen megszűnhet az áramellátás, ennek következtében pedig a víz- és távhőszolgáltatás is leállhat.

Közben az oroszok tömegesen semmisítik meg a polgári hajókat a déli Herszon megyében, a Dnyeper folyó partjain, és felszólították a régióban lévő Beriszlav lakóit, hogy november 10-ig hagyják el a várost – írta az ukrán vezérkar saját értesülései alapján vasárnap esti jelentésében.

A brit védelmi minisztérium szerint nagyobb ütemben veszíti el a repülőgépeket Oroszország, mint amennyire pótolni tudja őket, valamint az új pilóták kiképzése is időbe telik.

Magyarország kétoldalú alapon kész folytatni Ukrajna pénzügyi támogatását, de semmiképp nem fog beleegyezni egy újabb közös európai uniós hitelfelvételbe ebből a célból – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szófiában.

A tárcavezető a Közép-Európai Kezdeményezés bulgáriai külügyminiszteri találkozóján üdvözölte, hogy az EU újabb támogatási csomagot készít elő Kijev számára, azonban hozzátette, a magyar kormány már a háború kitörése előtt is tíz- és százmillió eurókban mérhető összegeket fordított az ukrajnai egészségügy, oktatás, kulturális intézmények, illetve egyházak támogatására.

orosz-ukrán háború
Kijev
Vitalij Klicskó

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.