Ugrás a tartalomra

Az óceánba engedhetik a fukusimai szennyvizet

2022.05.20
17:56
Forrás
elobolygonk.hu
Szerdán előzetesen jóváhagyta a japán atomenergia hivatal a 2011-es földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai atomerőműben tárolt és kezelt radioaktív víz óceánba engedését.

A kezelt vízből a trícium kivételével minden radioaktív anyagot kiszűrtek.

A végleges engedélyhez társadalmi egyetértés kell.

Az enyhén radioaktív vizet a tervek szerint olyan mértékben fogják felhígítani, hogy a Japánban megszabott határérték negyvenedére csökkenjen a vízben már csak egyedül jelenlévő radioaktív izotóp, a trícium koncentrációja. A vizet a parttól egy kilométerre engedik majd a tengerbe egy csővezetéken keresztül. A japán atomenergia-hivatal véleménye szerint a terv biztonságos, környezeti kockázata pedig minimális. A víz leengedése jövő tavasszal kezdődhet. A végleges engedélyt azonban csak társadalmi egyeztetést követően adhatja ki a hivatal. Emellett az erőművet üzemeltető japán áramszolgáltató cégnek az érintett önkormányzatoktól is engedélyt kell szereznie a vízátemelő létesítmények megépítésére.

A helyi halászok ellenzik a tervet, illetve Kína és Dél-Korea is hangot adott annak, hogy nem ért egyet a szennyvíz tengerbe engedésével. Tudósok is figyelmeztettek rá, hogy egyelőre nem ismertek az alacsony dózisú, de hosszú távú tríciumkitettség élettani hatásai.

Egymillió tonna felgyülemlett vizet engednének a tengerbe. A vizet a 2011-es baleset után a megolvadt reaktormagok hűtésére használták, és azóta talajvízzel és esővízzel is keveredett. A hatalmas mennyiségű folyadékot jelenleg mintegy ezer tartályban tárolják.

Japán
radioaktív víz

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.