Ugrás a tartalomra

Az online térben marad a Cambridge-i Egyetem a 2020-2021-es tanévre is

2020.05.20
20:06
Forrás
MTI
A nagy-britanniai egyetemek közül elsőként a Cambridge-i Egyetem jelentette be, hogy az októberben kezdődő 2020-2021-es tanév összes kurzusa az online térbe költözik a koronavírus-járvány miatt.

A 800 éves intézmény kedd este jelentette be, hogy 2021 nyaráig minden előadást virtuálisan tudnak majd elérni a hallgatók.

Az egyetem szerint ugyanakkor nincs kizárva, hogy néhány kisebb létszámú órán személyesen is részt vehetnek a diákok a távolságtartási előírások betartása mellett.

A csaknem 12 ezer hallgatóval rendelkező intézmény közleményében azt írta, azért hozták meg most ezt a döntést, hogy megkezdődhessenek az előkészületek, ugyanakkor a járványkezeléssel kapcsolatos hivatalos irányelvek változásával a döntést felülvizsgálják.

Az egyetemen egyébként március óta - a Nagy-Britanniában elrendelt korlátozásoknak megfelelően - online zajlanak az előadások.

A brit felsőoktatási intézmények ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy pénzügyi válságba kerülhetnek, ha a diákok úgy döntenek, hogy nem akarnak 9250 font tandíjat fizetni egy olyan tanévért, amelyben nincs lehetőség az oktatókkal való személyes kontaktusra, a klubéletre vagy bármilyen közösségi tevékenységre.

online
Cambridge Egyetem
Nagy-Britannia
koronavírus

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.