Ugrás a tartalomra

Bejelentette lemondását Raúl Castro

2021.04.17
07:10
2021.04.17
15:05
Forrás
Híradó.hu, MTI
Raúl Castro, a Kubai Kommunista Párt elnöke a párt 8. kongresszusának pénteki nyitónapján bejelentette, hogy lemond tisztségéről és átadja a vezetést egy fiatalabb generációnak.

A 89 éves politikusnak a zárt körű eseményen mondott felszólalásából a televízió idézett. Mint mondta, elégedetten adja át a vezetést az új generációnak, amely már több évtizedes gyakorlatot szerzett a pártban, és amely „tele van szenvedéllyel és antiimperialista szellemmel". Hozzátette azt is, hogy „amíg él, kész lesz megvédeni a hazát, a forradalmat és a szocializmust".

Castro a felszólalásában elítélte az Egyesült Államok utóbbi években megnövekedett ellenségességét, de azt hangoztatta, hogy országa kész a párbeszédre a kölcsönös tisztelet alapján. Ehhez azonban nem tesz a szuverenitását és a függetlenséget érintő engedményeket. Rosszallotta azt is, hogy Washington a koronavírus-járvány ellenére is fokozta a Kuba elleni szankciókat.

A Kubai Kommunista Párt 8. kongresszusa négy napig tart. A párt főtitkárságát a sajtó értesülései szerint Miguel Díaz-Canel államfő veszi át, Castro visszavonul a politikából.

Utolsó elnöki mandátumát 2013-2018 között töltötte le, de 1959 óta részt vett bátyjával, Fidel Castróval közösen az ország vezetésében. Fidel Castro 2016-ban halt meg, de az állam elnökségét már 2008-ban átadta az öccsének.

Raul Castro
lemond
Kuba

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.