Ugrás a tartalomra

Bocskor Andrea: Fontos, hogy megmaradjon a Kárpátalján élők biztonsága

2022.03.03
12:40
Forrás
Pannon RTV
Az ukrajnai lakosság nehéz helyzetben van. Segíteni kell azokat, akik az országban maradtak, és azokat is, akik kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket - nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádiónak Bocskor Andrea.

A Fidesz-KDNP kárpátaljai származású EP-képviselője elmondta, fontos, hogy megmaradjon a Kárpátalján élők, köztük az ottani magyarok biztonsága. A politikus kiemelte, hogy Magyarország továbbra is támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását. Bocskor Andrea bízik abban, hogy Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozását más tagállamok is támogatni fogják majd. Szerinte az Európai Unió határait pedig, Magyarországhoz hasonlóan, továbbra is nyitva kell tartani, hogy az emberek menedékre és biztonságra leljenek.

„Putyin elnök úrnak volt egy hosszú beszéde, amelyben azt mondta, hogy nincs megelégedve a jelenlegi vezetés politikai irányvonalával. Nem szeretné, hogy a NATO közeledjen és veszélyeztesse az orosz területeket. Nagyon sok minden elhangzott, de a konkrét célok nem. Az ukrán vezetés részéről pedig látjuk azt az elszántságot, hogy megvédjék a hazájukat, megvédjék a területi egységét Ukrajnának. Úgyhogy nagyon nehéz itt bármit is megjósolni, hogy mi fog bekövetkezni. Én elsősorban abban reménykedem, hogy Kárpátalja és a kárpátaljai magyarok biztonsága így marad, ahogy van és a nehéz helyzeten hamarosan túljutunk.”

Bocskor Andrea
Ukrajna
Kárpátalja
biztonság
támogatás

Most

Népszerű