Ugrás a tartalomra

A brit kormány legalább három hétre meghosszabbította a korlátozásokat

2020.04.16
21:45
Forrás
MTI
A brit kormány csütörtökön közölte, hogy a következő három hétben még nem enyhíti az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó korlátozásokat.

Dominic Raab külügyminiszter, aki a Covid-19 betegségből lábadozó Boris Johnson miniszterelnök helyett látja el a kormányfői feladatokat, a Downing Streeten tartott csütörtök esti sajtóértekezletén elmondta, hogy "már látszik a fény az alagút végén". Hangsúlyozta: ennek egyik legfontosabb jele az, hogy a modellszámítások alapján a fertőződési ráta immár 1 alatt van, ami azt jelenti, hogy minden egyes koronavírus-fertőzött átlagosan egynél kevesebb embernek adja át a vírusfertőzést. Raab hozzátette ugyanakkor, hogy ez a ráta még mindig nem csökkent olyan alacsony szintre, ahol a kormány látni szeretné, és az emberek közötti távolságtartást célzó intézkedések mostani enyhítése a járvány újbóli gyorsuló terjedésének és a halálozási szám növekedésének veszélyével járna. A külügyminiszter szerint mindezek alapján a kormány még legalább három hétig érvényben tartja a múlt hónapban elrendelt korlátozásokat.

Nagy-Britanniában jelenleg csak az alapvető szükségleti cikkek, főleg élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése céljából lehet kimenni az utcára, és e célból is a lehető legritkábban. Ezen felül naponta egy szabadtéri testedzés - séta, futás, biciklizés - engedélyezett, de az is egyedül vagy az egy háztartásban élő családtagokkal. Kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember nem tartózkodhat együtt az utcán. Kivételt jelent a korlátozások alól, ha valakinek orvosi segítségre van szüksége, ha más, rászoruló emberről kell gondoskodnia, vagy ha munkába utazik, de ez utóbbi is csak akkor, ha feltétlenül szükséges, és ha az adott munkát otthonról nem lehet elvégezni.

Nagy-Britannia
kijárási korlátozás
Dominic Raab
Boris Johnson

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.