Ugrás a tartalomra

Brutális támadás ért Párizs egyik elővárosában két rendőrt szilveszteréjjel

2018.01.02
17:33
Forrás
MTI
Az esetet a francia elnök és a belügyminiszter is élesen elítélte, és az elkövetők felelősségre vonását ígérte - írta kedden a Die Welt című német napilap.

A támadás áldozatául esett két rendőrt a francia fővárostól keletre fekvő Champigny-sur-Marne nevű elővárosban riasztották amiatt, hogy több ember erőszakkal próbált meg bejutni egy szilveszteri buli helyszínére. Az egyik rendőrnek egy ökölcsapástól betört az orra, a földre került társát - egy rendőrnőt - pedig többen körbevették, és ütlegelték, rugdosták. A bántalmazásról videofelvételek is megjelentek a közösségi médiában. A két rendőrt, miután a helyszínre riasztott kollégáik kimenekítették őket, kórházba szállították.

Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren közzétett üzenetében azt ígérte, hogy kézre kerítik és megbüntetik a "gyáva és bűnös lincselés" elkövetőit. Gérard Collomb belügyminiszter pedig azt hangsúlyozta, hogy aki a francia biztonsági erőkre támad, az a köztársaság ellen támad.

A Le Parisien című francia lap értesülése szerint a hatóságok könnygázt vetettek be a támadók megfékezése érdekében. Két embert őrizetbe vettek, de az nem világos, hogy ők részt vettek-e a támadásban. A tényleges elkövetők minden jel szerint szökésben vannak.

Szilveszteréjjel Franciaországban több mint ezer autót gyújtottak fel, és több mint 500 ember vettek őrizetbe a hatóságok. Országszerte 11 rendőr és csendőr sebesült meg különféle összetűzésekben - közölte a belügyminisztérium. Az országban közel 100 ezer rendőr ügyelt a szilveszterezők biztonságára. Az egyik legjobban őrzött helyszín a párizsi Champs-Élysées volt, ahol tűzijátékot is rendeztek az új év köszöntésére.

Párizs
Franciaország

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.