Ugrás a tartalomra

A cég korábbi munkatársa volt az indianapolisi ámokfutó

2021.04.17
08:02
2021.04.17
09:08
Forrás
Híradó.hu, MTI, Telex.hu
A cég korábbi munkatársa volt az indianapolisi fegyveres támadás elkövetője - közölte a helyi rendőrség.

A 19 éves Brandon Scott Hole személyében azonosították azt férfit, aki csütörtök este nyolc embert lőtt agyon és többeket megsebesített a FedEx gyorsposta-szolgáltató vállalat indianapolisi telepén, később pedig magával is végzett. A város rendőrparancsnok-helyettese elmondta: a fiatalember találomra kezdett el lövöldözni a vállalati parkolóban, ezután bement az épületbe és ott folytatta a lövöldözést, aminek nyolc ember esett áldozatul, és további kilencen megsebesültek. Az elkövető vélhetően rögtön végzett magával, amikor a rendőrök behatoltak az épületbe.

Házkutatást tartottak a tettes lakásában, és lehetséges bizonyítékként lefoglaltak asztali számítógépeket és néhány más elektronikus eszközt. A bűncselekmény indítéka egyelőre ismeretlen. A tanúk szerint a fiú a lövöldözés előtt nem került szóváltásba senkivel, semmi jele nem volt annak, hogy mire készül. A véres cselekmény mindössze néhány percig tartott.

„A tűzfegyverekkel elkövetett erőszak immár járvány lett Amerikában, de nem szabad ezt elfogadnunk" – szögezte le Joe Biden elnök a Fehér Ház által nyilvánosságra hozott közleményben.

„Túl sok amerikai hal meg minden egyes nap a tűzfegyverektől" – tette hozzá az elnök, hangsúlyozva, hogy ez megmérgezi az amerikai nemzet lelkét. Utasítását adott, hogy a tragédia miatt kegyeletből félárbocra engedjék a zászlókat az állami intézményeken.

indianapolisi
lövöldözés
FedEx
Brandon Scott Hole

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.