Ugrás a tartalomra

Csak erőltetjük az óraátállítást?

2017.10.26
11:19
2024.03.19
08:51
Forrás
Tanjug
Az októberben és márciusban szokásos óraátállítás visszavonását kezdeményezték EP-képviselők.

A hetventagú nem formális munkacsoport azzal indokolta a kezdeményezést, hogy az óraátállítási gyakorlat egyre több negatív következménnyel jár. Szerintük egyrészt már nem eredményez számottevő energiamegtakarítást, másrészt a lakosság szervezete is nehezen viseli az átállást. A Pavel Svoboda cseh képviselő által vezetett csoport egy tanulmányra hivatkozva kitért arra is, hogy az óraátállítás negatív hatással van a bioritmusra, a munkahelyi teljesítményre, a családon belüli közhangulatra és több közúti balesetet is eredményez. Mint említette, a közeljövőben szeretnék, ha az Európai Parlamentben szavaznának a kérdésről. 

óráátállítás
nyári időszámítás
Európai Parlament

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.