Ugrás a tartalomra

Egy évvel elhalasztják a dubaji világkiállítást a koronavírus-járvány miatt

2020.05.04
14:04
Forrás
MTI
A Nemzetközi Kiállítási Iroda ma jelentette be, hogy az új időpont szerint az erre az évre tervezett expó 2021. október 1-jén nyílik meg, és 2022. március 31-ig tart.

Az emírség dollármilliárdokat szánt az Expo 2020 megrendezésére, hogy lendületbe hozza gazdaságát. 2014-ben nyerte el a világkiállítás megrendezésének jogát, ám a világjárvány kitörése miatt idén márciusban arra tett javaslatot, hogy jövőre halaszthassa a rendezvényt. A résztvevő országok sem tudtak megfelelően felkészülni a rendezvényre. A párizsi székhelyű Nemzetközi Kiállítási Iroda hétfőn bejelentette, hogy a jelenleg is zajló szavazás során - melynek hivatalos végeredményét május végén teszik közzé - az országok kétharmada már beleegyezett az egyéves halasztásba, így annak nem lesz akadálya. A BIE végrehajtó bizottsága már áprilisban támogatásáról biztosította a halasztást. A javasolt halasztás szerint az expót 2021. október 1. és 2022. március 31. között rendezik meg Dubajban. A sejkség 2014-ben nyerte el a 2020-as világkiállítás megrendezésének jogát.

Dubaj
Expo
koronavírus-járvány
halasztás

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.