Ugrás a tartalomra

ENSZ konferencia kezdődik az óceánokról

2022.06.27
08:00
Forrás
euronews.com
Portugáliában ma kezdődik az ENSZ óceánokkal foglalkozó csúcstalálkozója.

Portugália és Kenya kormánya közösen szervezte a konferenciát. Az ENSZ gazdasági és szociális ügyekért felelős főtitkárhelyettese azt mondta, az elkövetkező héten keményen fognak dolgozni azon, hogy az óceánokkal foglalkozó konferenciájukat sikeresen lezárják, és teljesítsék a vizek és a bolygó megmentésére vonatkozó kötelezettségvállalásukat. Egyébként a lisszaboni Tajo folyóban már látható a javulás, ennek bizonyítéka, hogy újból megjelentek a delfinek a vízben.

ENSZ
Portugália
Kenya
óceán

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.