Ugrás a tartalomra

EU: Bátorító jel a két Korea párbeszéde

2018.01.09
22:28
2024.03.19
08:38
Forrás
hirado.hu
Bátorító jelnek nevezte az Észak- és Dél-Korea között kedden folytatott magas szintű tárgyalásokat Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

A főképviselő keddi nyilatkozatában kiemelte annak jelentőségét, hogy a két ország katonai vonatkozású tárgyalásokat kezdett, amelyek a remények szerint növelni fogják a felek közötti bizalmat és csökkenteni a Koreai- félszigeten mutatkozó feszültséget. Aláhúzta, az Európai Unió üdvözli azt a közös bejelentést, amely szerint a februárban esedékes dél-koreai rendezésű téli ötkarikás játékokra az észak-koreai sportolók is meghívást kaptak.

EU
Federica Mogherini
Dél-Korea
Észak-Korea

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.