Ugrás a tartalomra

Ezrek kerültek a víz fogságába Indiában

2018.08.19
13:29
2024.03.19
08:41
Forrás
VG
Mintegy 800 ezer ember veszítette el otthonát, és körülbelül 350-en meghaltak az India déli részén fekvő Kerala államot sújtó áradások miatt – közölték vasárnap a hatóságok.

A helyi katasztrófavédelem illetékese úgy nyilatkozott, hogy az időjárás jelentős mértékben javult, és hétfőn várhatóan sikerül kimenteni azt a tízezer embert, akit a víz jelenleg még elzár a külvilágtól. Szakértők azonban hétfőre újabb esőzéseket várnak.

A turisták körében is népszerű Keralára augusztus 8-án sújtott le az évszázad monszunesője, amely tízezer kilométernyi közutat tett járhatatlanná, és az egyik legnagyobb repülőteret is megbénította. A kárt hárommilliárd dollárra becsülik.

Az idei monszun Indiában már mintegy ezer halálos áldozatot követelt.

India
árvíz
Kerala

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.