Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP Photo/ Markus Schreiber

Feloszlatták a rendőrök a berlini koronavírus-tüntetést

2020-08-01
21:58
Forrás
hvg.hu
Feloszlatta a német rendőrség szombaton kora este azokat a tüntetőket, akik azért gyűltek össze Berlinben, hogy tiltakozzanak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen.

A rendőrség azzal indokolta a fellépést, hogy a demonstráció szervezői nem voltak képesek biztosítani az egészségbiztonsági előírások betartását. A hatóságok szerint 20 ezer fős tömeg vonult át a belvároson a Brandenburgi kapuig, és vett részt azt követően a tiltakozáson, míg a szervezők 1,3 millió főre becsülték a résztvevők számát. Csak kevés tüntető viselt szájmaszkot, akin volt, arra többen rákiabáltak, és arra szólították fel, hogy vegye le. Sokan a távolságtartásra sem ügyeltek. A tiltakozók fütyültek, "szabadságot" követeltek és "ellenállásra" buzdítottak. Többen azt kiabálták: "a koronavírus-világjárvány a legnagyobb összeesküvés-elmélet".

Ellentüntetők is gyülekeztek, akik közül többen azt kiáltozták a demonstrálóknak: "nácik kifelé!". A rendőrség a nap folyamán távol tartotta egymástól a két tömeget, hogy megakadályozza az összetűzéseket.

A berlini tüntetésre Németország-szerte mozgósítottak szimpatizánsokat. Andreas Geisel berlini szenátor péntek este arról beszélt, hogy neonáci szervezetek is toboroztak résztvevőket.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter bírálta a tiltakozókat amiatt, hogy nem tartották be a biztonsági előírásokat. Elismerte, hogy az embereknek világjárvány idején is joguk van tüntetni, de nem így, ahogy az szombaton történt. "Józan ész, kitartás és összefogás kell ahhoz, hogy a pandémiát legyőzzük" - írta a tárcavezető a Twitteren. Saskia Esken, a szociáldemokrata párt (SPD) társelnöke úgy fogalmazott: "Covidióták ezrei most idézték elő a járvány második hullámát" azzal, hogy nem tartottak egymástól távolságot, és nem viseltek szájmaszkot. Ostorozta a tüntetőket amiatt, hogy nemcsak az emberek egészségét tették kockára, hanem az egész ország sikerét is a járvány elleni küzdelemben és a gazdaság újraindításában.

A hét végére további hasonló rendezvényeket terveznek Németországban annak ellenére, hogy az új koronavírus-fertőzések száma egyre emelkedik. Az utóbbi 24 órában 955 új esetet regisztráltak, május óta nem emelkedett ilyen nagy ütemben a fertőzések száma, leszámítva egy június közepi helyi gócpontot egy húsüzemben.

A hatóságok szerint az emelkedést az magyarázza, hogy az emberek nem tartják be az óvintézkedéseket. Németországban meghaladja a 209 ezret a regisztrált fertőzöttek száma, a koronavírussal összefüggő halálesetek száma pedig 9148.

koronavírus
tüntetések
Berlin

Kapcsolódó tartalmak

Most

10:23, Frissítve: 10:42

A nyaralás nem vész el, csak átalakul

A szerbiai utazási irodák kötelesek lebonyolítani a már megszervezett utazásokat, még abban az esetben is, ha időközben töröltetik magukat a nyilvántartásból - nyilatkozta a YUTA igazgatója.
06:25, Frissítve: 10:34

75 éve dobták le az első atombombát

1945. augusztus 6-án reggel 8 óra után a B–29 típusú, Enola Gay nevet viselő amerikai bombázó ledobta a Little Boynak nevezett stratégiai atombombát Hirosimára.

Népszerű

Ítéletidő Bácskában

Szabadkát nem sokkal 20 óra előtt érte el a vihar. Egyes helyi közösségekben nagy mennyiségű jég esett.

Kevés a vásárló a szabadkai ócskapiacon

Nem csak a magyarországi vevők maradtak el, akik most nem tudnak átjönni a határon, a járvány miatt a helybeliek is ritkán keresik fel a nemrégiben még kedvenc bevásárlóhelyüket.